Céljaink

Azt kezdettől tudtuk, hogy a kutyatartás gyökeresen megváltoztatja az ember életét. Erdélyi kopót tartani komoly felelősséggel jár és mély elköteleződést igényel, de ebben a különleges kutyafajtában és a kopózásban rejlő értékek mostanra jóval többet jelentenek számunkra, mint hobbi: számunkra ez életforma lett.

Tevékenységünk éppen ezért sokrétű, a tudományos és ismeretterjesztő cikkek írásától, a fajta múltjának kutatásától, televíziós- és rádiós műsorokban való szerepléstől, a szociális média online felületein való hangsúlyos jelenléten át a fajta vadászatokon való használatáig terjed. Emellett feltett szándékunk, hogy az erdélyi kopó reklámcélú fotózáson és médiatartalomban is megjelenhessen, de szerephez juthasson történelmi, vagy kutyás tematikájú filmekben is.

Az elmúlt évek gazdag élményeinek és tapasztalatainak köszönhetően immár missziónkká vált a fajta népszerűsítése.

Célunk, hogy ezt a csodálatos magyar kutyafajtát, mint hungarikumot a magunk lehetőségei, képességei és ereje szerint népszerűsítsük széles körben, különböző módon és formában. Szeretnénk minél többeknek bemutatni az erdélyi kopót, hogy aki kutyatartásban gondolkodik, az tudjon róla, hogy létezik ez a gyönyörű magyar fajta is és alaposan megismerhesse azt.

Kinek ajánljuk az erdélyi kopót?

Annak aki nem tart attól, hogy a mai, modern korszellemmel szembe menjen, meri próbára tenni magát és vállalni a különleges kihívásokat. Akit nem rettent a tartós elkötelezettséget igénylő felelősségvállalás és hajlandó erre a kalandra minőségi időt, sok energiát és nem kevés anyagiakat is áldozni az életéből. Aki olyan természetközeli életformát keres, ami rengeteg élményt, erős tartást és stabil identitást is adhat ebben a mindegyre varázstalanított világban. Akit egyszerűen csak vonz a kutyás szubkultúra és szívesen tartozna egy hasonszőrűekből álló közösséghez. Aki vadászatokon szeretne a kopójával részt venni, de nem tudja, hogyan készítse fel a kutyáját a vadászattal járó kockázatos, komoly fizikai, pszichés és mentális igénybevételhez. Aki komolyan szeretne elmerülni a kutyás programok, kiállítások és különböző típusú versenyek világában. Aki megbízható, hűséges és nyugodt idegrendszerű társat keres, akinek az átlagon felüli mozgásigényét ki tudja elégíteni. Aki sportos életet él, vagy a családi programjaihoz keres egy lelkes négylábút. Akit érdekel egy ritka kutyafajta története, a vadászkutyázás- és ezáltal a magyar vadászati (kultúra) múltja, és maga sem tudja miért mosolyog mindig, ha kutyát lát és simogat. Vagy annak, akit egyszerűen csak megfogott az erdélyi kopó szépsége, a múltja és szívesen tudna a fajtáról többet.

Önöknek/Nektek szól ez az oldal.