Híd a hidegháború „frontjai” közt – Az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítás
1971-ben nagyszabású Vadászati Világkiállítást rendeztek Budapesten. A rendezvény megmozgatta nemcsak vadászat, a vadgazdálkodás és a természet szépségei iránt érdeklődő magyarországi közvéleményt, de pozitívan formálta az országról kialakult nemzetközi képet is. A rendezvényre ráadásul a hidegháborús nagyhatalmi szembenállás zenitjén került sor. A több mint egy hónapig tartó expo a kádári Magyarország egyik legnagyobb nemzetközi figyelmet kiváltó eseménye volt: a tiszteletüket tevő külföldi politikusok sorában ott volt Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára és Fülöp edinburgh-i herceg, a Nemzetközi Lovasszövetség elnöke is, akiket a nemzetközi hírügynökségek Budapestre delegált munkatársainak „hada” kísért.
Előzmények – Nemzetközi Vadászati Kiállítások
A vadászat régóta az arisztokrácia és a politikai elit egyik legkedveltebb szórakozási formájának számított. A vadászati kultúra fejlődése, a vadállomány bősége és a gazdag vadászati hagyományok miatt az Osztrák-Magyar Monarchia időszaka a hazai vadászat-történelem egyik aranykorának számított. A 19. század végére hangsúlyossá vált az igény, hogy ezt a kultúrát ne csak a kiváltságos rétegek, hanem a szélesebb érdeklődő közönség is megismerhesse. Az 1896-os, a honfoglalás ezeréves évfordulójára emlékeztető grandiózus Millenniumi ünnepségek keretén belül építették fel a budapesti Városligetben a gótikus stílusú Vajdahunyadvárat és ezen belül alapították meg a Magyar Mezőgazdasági Múzeumot. A Múzeum gazdag gyűjteményben mutatta be a Kárpát-medence élővilágát, az ország roppant gazdag vadászati tradícióit és számos reprezentatív trófeát.
A Monarchia kétségtelenül a kor vadászati nagyhatalmának számított, ezért is került sor a 19. század végén már megfogalmazott gondolat gyakorlati megvalósítására – egy első nagy nemzetközi vadászati kiállítás létrehozására (Erste Internationale Jagdausstellung) éppen a Birodalom fővárosában, Bécsben. 1910-ben a Praterben helyet kapó, több mint 130 – zömmel újonnan épített, részben régi – pavilonból álló nemzetközi vadászati kiállítást az uralkodó, Ferenc József 80. születésnapjára időzítették, aki a kiállítás fővédnöke is volt. Nemzetközi vadászati világkiállításokra később is sor került: 1937-ben Berlinben nyílt meg a „nemzetközi vadászolimpiás” Hermann Göring, a náci Harmadik Birodalom második emberének tervezésében és védnöksége alatt, 1954-ben Düsseldorf, 1961-ben Firenze, 1967-ben pedig Novi-Sad (Újvidék) adott otthont nemzetközi vadászati kiállításnak.
Ötlet és érdek
„A természet védelme, a természet értékeinek megőrzése korunkban a dolgozó ember, a munkálkodó ember életkörülményeinek szebbé, harmonikusabbá tételét jelenti. S a vadászati világkiállítás a nemzetközi kiállításoktól eltérően […] mást nyújt, igyekszik megszerettetni velünk a természetet, az erdőket, a folyókat, megismertetni az azokban élő állatokat és növényeket.” Ezekkel a mondatokkal fogalmazta meg a Népszava 1971. augusztus 27-iki számának címoldalán az ezen a napon megnyílt budapesti vadászati világkiállítás legfőbb célkitűzéseit és tulajdonképpeni mottóját. Annak ötlete, hogy Magyarország – önálló rendezői tapasztalat híján – vadászati világkiállítást rendezzen – állítólag – az 1960-as évek elején merült fel először egy tanzániai vadászaton, ahol együtt hódolt a vadászat szenvedélyének Földes László kommunista belügyminiszter-helyettes (később az Erdészeti Főigazgatóság vezetője és agrárminiszter-helyettes) és Nagy Endre. A korábbi csendőrszázados Nagyot 1944-ben zsidó felesége (Hatvany Ferenc Alexandra nevű lánya) miatt lefokozták és elbocsátották a szerv kötelékéből, majd A Rajk-per során be is börtönöztek. 1952-ben két lányával Bécsbe disszidált, ahonnan Nyugat-Németországba került és végül állatkertigazgatóként dolgozott. Vadászmesterként Nagy szerepet vállalt az 1954-es düsseldorfi világkiállítás szervezésében is, ahol a trófeaosztály egyik vezetője volt, és nevéhez köthető a Windischgrätz trófea-gyűjtemény Keszthelyre kerülése, valamint a balatonedericsi Afrika Múzeum 1984-es megalapítása is. A szervezés végül 1966-ban öntött konkrét formát, amikor Magyarország tárgyalásai a Nemzetközi Vadászati Tanáccsal (Conseil International de la Chasse – CIC) sikeresek voltak, a szervezet 1966-os közgyűlése pedig zöld utat adott, igazgatósága pedig védnökséget is vállalt a „Vadászati Világkiállítás, Budapest 1971” lebonyolítása felett. A magyar kormány a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztését jóváhagyva 1967. májusában határozott a Világkiállítás megrendezéséről, az előkészítő munkák vezetését pedig a „kormányfőmegbízotti” hatáskörrel a mezőgazdasági és élelmiszerügyi miniszterhelyettesre bízta. A Világkiállítás 1971-re esett lebonyolítása a legkevésbé sem „légből kapott” dátum volt: az időzítés mellett szólt az az érv is, hogy az első hazai „agancs-kiállítást” (mintegy huszonöt kiállító, közel százötven-százhatvan trófeájával) 1871. május 11–14. között rendezték a pesti Nemzeti Lovarda egyik nagy termében.
Az állami szintre emelt burzsoá-ellenesség hivatalos propagandája ellenére a Magyar Népköztársaság mindennapjaiban a vadászat hagyománya elevenen tovább élt, csak most a korábbi arisztokratákkal és főurakkal szemben az új politikai elit, a pártnómenklatúra kiváltságosai és a szovjet blokkból érkező vendégek számára szervezett „elvtársi vadászatok” formájában. A hazai vadállomány a második világháború eredményezte súlyos pusztítás ellenére még mindig világszínvonalúnak számított, a természeti adottságok mellett köszönhetően annak is, hogy a vadakat gondozó szakszemélyzet és a hivatásos vadászok zömét még mindig a két világháború közötti Horthy-rendszer tanult és elhivatott szakembergárdája tette ki. Fordulópontot jelentett, hogy 1957-től, az erdőgazdaságok és állami gazdaságok révén jórészt állami kezelésbe került a magyar vadgazdálkodás, a vadászati élet legfőbb irányítása pedig a korábbi földművelésügyi minisztertől az 1954-ben önálló főhatóságként felállított Országos Erdészeti Főigazgatósághoz került. A vadgazdálkodás és vadászati kultúra fejlesztésével kapcsolatos erőfeszítések sikerét mutatja, hogy a korszak őzbakrekordját 1965. július 29-én ejtette el a Kádár János helyére „beugrott” Cseterki Lajos, az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának volt első titkára, az Elnöki Tanács későbbi titkára. A nagyságát tekintve tizennyolc évig túlszárnyalhatatlan őzbak-agancsot az Országos Trófeabíráló Bizottság helyszíni méréseit követően az újvidéki vadászati kiállítás nemzetközi bírálati bizottsága 228,68 nemzetközi CIC-pontra értékelte és világrekordnak minősítette. A hetvenes évekre komoly magyarországi és nemzetközi hírnévre tettek szert a gúthi és gyulaji dámszarvas bikák: több hazai világrekord agancsot követően épp egy 1970-ben Gyulajon elejtett dámbika 5,15 kilogrammos agancsát értékelte a Vadászati Világkiállításon a nemzetközi bírálóbizottság a legmagasabb, 217,25 CIC pontszámra. Az elismertté vált lenti és gamási gímszarvas-gazdálkodás rekordjai mellett az úgynevezett gyótai világrekord gímbikát 1980-ban lőtte Pusztakovácsiban Werner Petznik nyugatnémet építészmérnök vendégvadász, 1986-ban pedig napjainkig magyar rekordnak számító gímszarvasbikát ejtettek el Karapancsán.
A kádári Magyarország számára komoly haszonnal járt az ötvenes évektől a jóval drágább nyugati vadász-körutak helyett az olcsóbb Kelet-európai „szafarikat” választó – egyre növekvő számban érkező – „imperialista” trófeavadász és turista vendégül látása és a velük járó külföldi valutában rejlő üzleti lehetőség. A külföldi vadászok számára a jutányos árak mellett csábítóan hatott a nyugaton már egyre nagyobb mérteket öltő természetvédelmi és állatvédelmi szempontoktól még alig érintett magyarországi közeg is. A politikai rendszerektől független gazdasági haszonszerzés logikája mellett komoly súllyal esett latba az is, hogy az ország egy nemzetközi esemény sikeres lebonyolításával javíthat az 1956-ban elvesztett nemzetközi presztízsén és kedvezőbb megítélést vívhat ki a nyugati sajtóban. A Vadászati Világkiállítás megálmodói és szervezői ezért jó érzékkel építettek arra a kíváncsiságra is, hogy a vasfüggönyön mögötti Magyarország a nyugati diplomaták, a külföldi sajtó és jónéhány turista számára érdekes lehet. A szocialista Magyarország mindent meg is tett azért, hogy a vadászat és a természetvédelem valóban internacionalista témájának apropóján a legemberibb arcát mutassa a külföld felé és egy élhető, szerethető – ha nem egyenes a legszerethetőbb – kommunista mintaország képét közvetítse.
Hosszas előkészületek
Az előkészítésben és a rendezésben tucatnál is több társadalmi szervezet, mintegy 18 szakbizottság több száz szakemberrel működött közre, közülük is a legjelentősebb szerepe a Magyar Vadászok Országos Szövetségének (MAVOSZ) volt. Több mint három évig dolgozott a világkiállítás sikeres lebonyolításán a roppant tapasztalt, sokoldalú és lelkiismeretes, több idegen nyelven kiválóan beszélő Dr. Studinka László, volt vadgazdasági főigazgató, 1968-tól a Gemenci állami Erdő- és Vadgazdaság munkatársa. Külföldi kapcsolatai és nyelvtudása miatt a neves szakembert a MAVAD már 1956-tól foglalkoztatta külföldiek magyarországi vadászatainak megszervezésével. Az 1971-es nagy rendezvényen neki volt köszönhető a magyar trófeabemutató és általa vezetett vendégvadász lőtte Lábodon 1967-ben azt a gímszarvasbikát, amelynek agancsa azután az 1971-es Világkiállítás emblémája lett.
Az előkészítő bizottsági munkának a MAVOSZ és vidéki szervezeteinek lázas aprómunkája volt a motorja a trófeák nevezésétől, a vidéki látogatók megszervezésén át a rendszeres és informatív propagandamunkáig, valamint a szervezet anyagi segítségéig. A sporthorgászati bemutatókat a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) készített elő, a kutyás rendezvényeket a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) szervezte, a lovasprogramokat a Magyar Lovas Szövetség bonyolította le, a fiatal látogatók bevonásának feladatát pedig a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tagszervezetei látták el – olvashatjuk a kiállítás 1971-ben megjelent vaskos emlékalbumában. Az állami propaganda végezte a hazai és külföldi szaksajtó érdeklődése felkeltésének a feladatát. A Világkiállítás tervezett programjairól az érdeklődők különböző propagandakiadványokból tájékozódhattak, az országba rendszeresen hívtak meg külföldi újságírókat, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatokat a lázas előkészületekről, a felkészülés egyes stációiról pedig különböző tudósításokat tettek közzé, valamint magyar- és nemzetközi sajtótájékoztatókat tartottak. A magyar olvasóknak – például a Nimród szaklap hasábjain – rendszeresen adtak hírt a szaporodó nemzeti megbízottak kinevezéséről és a résztvevő országok által kiválasztott és előre lekötött nemzeti pavilonok és szabadtéri területek paramétereiről, az egyes országok hivatalossá tett részvételi terveiről, valamint ezek szakmai tartalmáról és különböző prezentációs terveiről (iparcikk bemutatók, vadászkutya-versenyek, Opera-vendégszereplés, trófea-bemutatók, stb). A nemzetközi propaganda 1969-ben volt a legerőteljesebb, a magyarországi televízió, rádió és a sajtó pedig 1970-ben aktivizálta magát, 1971-ben pedig csúcsra-járatták a világkiállításról való figyelemfelkeltő tájékoztató munkát. A közelgő Vadászati Világkiállítás volt a legfőbb témája a 25 országból érkezett 150 delegátus számára 1971. május 11–13. között rendezett Nemzetközi Vadászati Tanács budapesti közgyűlésének is, ahol Vallus Pál, a CIC alelnöke, a MAVOSZ elnöke ismertette a világkiállítás előkészületeit. A Világkiállítás szervezéséről és lebonyolításáról szervezett tárgyalások sikeres eredményeként a Nemzetközi Vadászati Tanács a magyar delegáció javaslatát elfogadva arról határozott, hogy a szervezet és minden résztvevő tagállam külön-külön is segíteni fogják a budapesti világkiállítás sikeres megrendezését és a világ vadászainak „nagy seregszemléjét”.
Résztvevők
Az évekig tartó előkészületek után az alcímében a Természet és az ember kapcsolatát hirdető Budapesti Vadászati Világkiállítás 1971. augusztus 27-én nyitotta meg kapuit kijelölt helyén, Budapest városközpontjától mintegy tíz percre lévő Kőbányán, az Albertirsai út mintegy harminc hektárnyi területén felállított pavilonokban, a lovasversenyeknek helyt adó lovaspályán és a kor igényei szerint korszerűsített infrastrukturális környezetben. Eddigre az elsősorban a külföldi turisták számára készült nagyvolumenű presztízsberuházások is elkészültek: átadták a belvárosi EMKE szállót, a Volga szállót is és több az ország vadászterületeihez közel eső szállodát is felépítettek. Ez volt az első tényleges nemzetközi vadászati kiállítás, amelyet teljes egészében a vadászatnak és az ezzel összefüggő természetvédelem témájának szenteltek és a Nemzetközi Kiállítási Iroda támogatta.
A hosszas szervezőmunka megtette a hatását: a pavilonokat rangosabb külföldi meghívottak, diplomaták, párt- és állami vezetők, miniszterek és különböző hírességek látogatták meg. Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Párja Központi Bizottságának főtitkára Kádár Jánossal, az MSZMP KB első titkárával és Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel tekintette meg a kiállítást, Fülöp edinburgh-i herceg (II. Erzsébet angol királynő férje) pedig a Nemzetközi Lovasszövetség elnökeként mondott nyitóbeszédet az I. Fogathajtó Európa Bajnokság lóversenytéri helyszínén. Tiszteletét tette Patrick Hemingway (a Nobel-díjas író fia), és Joy Adamson, világhírű „Elza könyvek” írója (Roy Adamson felesége), a nepáli király és két iráni koronaherceg is. A kiállításon négy kontinens (Ázsia, Amerika, Afrika, Európa) 52 állama vett részt, közülük pedig 35 ország nemzeti bemutatót is rendezett. A nemzeti pavilonokon felállításán, a belső terek kialakításán és a kiállított – gyakran nagyméretű – tárgyak és trófeák elhelyezésén grafikusok, belsőépítészek hetekig dolgoztak, feltett cél volt ugyanis, hogy a felállított pavilon tükrözze az adott ország vadászati kultúráját, nemzeti hagyományait, természeti kincseit és jellegzetes állat- és növényvilágát is. A főbejárattal szemben felállított hatalmas „Vadászat a világon”-ra keresztelt Díszcsarnokban helyet kapó nemzeti bemutatók megtekintése során a látogatók megismerhették az egyes országok vadászati hagyományait, jellemző és a helyszínen kiállított vadfajait, legjelentősebb trófeáit, az érdeklődők pedig tájékozódhattak a helyi vadászati lehetőségekről is – ráadásul tematikus napokat (úgynevezett „nemzeti napokat”) is szenteltek egy-egy országnak. Aligha volt véletlen, hogy az egyik legnagyobb kiállítóhelyiséggel Szovjetunió rukkolt elő, nagyméretű diorámákkal, hatalmas és látványos terepasztallal és 150 vadféle 300-nál is több trófeáját közszemlére tevő 50 méter hosszú „trófea-fallal”. Az előzetes várakozásoknak megfelelően nagyszámú érdeklődőt vonzottak a „kelet-afrikai államok” – Tanzánia, Uganda, Kenya – csarnokai is. A bemutatók sorát Magyarország zárta, ahol a látogatók megtekinthették a világrekord gím-, dám és őzagancsot is.
Programok és látnivalók
A nemzetközi vadászati kiállítások során elsőként a természet és az ember kapcsolatát fókuszba hozó kiállítás nagy hangsúlyt fektetett e törékeny viszony modern kori kihívásainak bemutatására, a természet csodálatos szépségének megismertetésére és fokozott védelme jelentőségének hangsúlyozására. Külön vadgazdálkodási pavilon mutatta be a vadgazdálkodás eredményeit és az egyes ágazatokban rejlő kihívásokat, Magyarország utolsó negyedszázadának eredményeit pedig 1100 trófea képviselte a trófea-kiállításon, aminél egyetlen európai ország sem rendelkezett többel. A kiállításon volt élővad-bemutató is (nagy sikere volt például az indiai fehér tigrisnek), fegyvertörténeti kiállítás és lovas-, kutya-, és horgászversenyeket bonyolítottak le. A Magyar Tudományos Akadémián négy szekcióban (nagyvad, apróvad, természetvédelem, vadászati muzeológia) háromnapos, száznál is több előadásból álló Nemzetközi Vadászati Tudományos Konferenciát is rendeztek, de a vadászattal, vad-és természetvédelemmel kapcsolatos tudományos tanácskozásoknak adott helyt a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a Mezőgazdasági Múzeum is. Nagy szerep jutott különböző iparcikk-bemutatóknak, a turizmusnak és a vendéglátásnak is.
A kiállításon hangsúlyos szerepet kapott a természetvédelem is, a megjelentek számára több mint 160 vetített filmből álló Nemzetközi Természetfilm Fesztivált is lebonyolítottak. A korábban a mezőgazdasági kiállításoknak helyt adó területen impozáns trófeabemutató is szerepelt a programok közt, amin 19 országból érkezett 18 vadfaj mintegy 118 trófeáját állították ki. A vadászati könyvek iránti érdeklődőknek külön Nemzetközi Könyvkiállítást szerveztek, amin tucatnyi ország több mint 32 könyvkiadója vett részt, a standokon 832 különböző vadászati tárgyú könyvvel. Nem maradt el a vadászati kultúra képzőművészeti bemutatása sem: a Műcsarnokban helyet kapó „Vadászat a művészetben” című Nemzetközi Képzőművészeti Kiállításon ezekben a napokban 19 ország 165 művészének 250-nél is több művét állították ki. A tárlat történeti részét jórészt a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből állították ki, a festményeket, szobrokat és grafikákat pedig 16–18. századi olasz, flamand, holland és német festők remekműveivel és neves külföldi múzeumoktól és képtáraktól (USA Nemzeti Múzeum, a szentpétervári Ermitázs, a moszkvai Tretyakov képtár, a Varsói Nemzeti Galéria) kölcsönkapott festményekkel egészítették ki, de a vadászati témák klasszikus mestereinek munkái mellett helyet kaptak kortárs alkotások is. A látnivalók sorát gazdagította, hogy az Ernst Múzeumban „Az ember és a természet” címmel több mint 600 képet bemutató nemzetközi fotóművészeti kiállítás nyílt, a Könnyűipari múzeum pavilonjában divatbemutatót rendeztek, a lovaspályán naponta bonyolítottak le lovasbajnokságokat, az ez alkalomból kivilágított Halászbástyán pedig a látogatók a külföldi vadászkürtegyüttesek hangversenyét rendezték meg. A filatelisták számára Nemzetközi Bélyegkiállítást, a fotóművészet szerelmeseinek pedig Fotóművészeti Kiállítást nyitottak meg.
A kiállítók mellett kitettek magukért a magyar gasztronómia vendéglátói is. Korábban külön versenyen dőlt el, hogy kik működtethetnek éttermeket és csárdákat a Világkiállítás területén és ideje alatt. Az üzemeltetők reggelivel, ebéddel, uzsonnával és vacsorával is szolgáltak a látogatóknak. A hatalmas forgalmat mutatja, hogy a „hajdúsági vendéglátás hírnevét” a helyszínen öregbítő Hortobágy vendéglő 112 fős csapata az első tíz napon több mint kétmilliós forgalmat könyvelhetett el és volt olyan hétköznapjuk, amelyiken „26 hektoliter hordós, tízezer palack üveges sör és 550 kilogramm házi kolbász kelt el.”
A Világkiállítás alatt vidéki helyszíneken is voltak látványosságok, amelynek célja a helyi jellegzetességek, a jellemző vadállomány és helytörténet bemutatásán keresztül az ország különböző tájegységeinek a megismertetése volt. A látogatók szervezett úton tekinthettek meg a látnivalók közül többek közt a gemenci ártéri erdőt, a világhírű gyulaji dámvad-állomány élőhelyét, a szépséges Dunakanyar- és a Mátra vidéket, a gyöngyösi Mátra múzeumot, a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkot, vagy a Tata-Remeteségi-pusztai vadgazdaságot.
Látványos siker
A gondos és aprólékos szervezés, ötletes programok és látványosságoknak köszönhetően a siker nem maradt el. A harmincöt napig tartó rendezvényen körülbelül kétmillió (bizonyos becslések szerint akár kétmillió háromszázezer) látogató vett részt, az előzetesen várt hatmanezer helyett pedig közülük legalább kétszázezerre volt becsülhető a külföldi vendégek száma. A sikeres lebonyolításnak hála az ország nemzetközi imázsa érezhetően javult és a nemzetközi elszigeteltségből sikeresen kijött, az idelátogató nyugati diplomaták jóindulatát sikerült felkelteni, a szocialista elvtársakat sikerült „elkápráztatni”, a „harmadik világ” vezetőivel pedig üzleteket is nyélbe lehetett ütni. A kiállítás egyik rövidtávon is jelentkező hasznát mutatja, hogy szeptember végéig Magyarország tizenegy ország mintegy húsz cégével kötött megbízást különböző magyar sport- és vadászfegyverek megrendeléséről.
Megjelent az Interpress Magazin 2021. decemberi számában (70–77. o.).
