„Számomra elengedhetetlen a szívósság, a kitartás fejben és teljesítményben” – Interjú Szloboda Istvánnal, a Magyar Tacskókopó Klub elnökével
Szloboda István a hazai utánkereső világ ismert alakja. Mindennapjait kitöltik az alpok-táji tacskókopókkal való foglalkozás és aktív munka. Snoopyval, ahogy a legtöbben ismerik, a Magyar Tacskókopó Klubban bekövetkezett változásokról, a klubéletről, és az elmúlt két és fél év eredményeiről beszélgettünk.
Szloboda István 1978 februárjában született Dunaújvárosban. Alapiskoláit Sárszentmiklóson, középiskoláit Budapesten végezte. Kifejezetten kedveli a hagyományos vadászati módokat, az agarászatot és az íjászatot. Gyermekkora óta tart magyar agarakat, tizenhat éve foglalkozik utánkeresséssel és utánkereső kutyákkal – leginkább alpok-táji tacskókopókkal. Amellett, hogy több mint húsz éve vadászik, egészen fiatalon megismerkedett a bőrözés világával, negyed évszázada dolgozik szíjgyártó-nyergesként. 2022 áprilisa óta a Magyar Tacskókopó Klub elnöke. 2015-ben Ausztriában Stiklivel Nemzetközi Nehezített Vércsapa Versenyt nyert, 2024-ben Benta-Völgyi Döme alpok-táji tacskókopó I. díjas munkájával az olaszországi Montacutóban rendezett Nemzetközi Alpok-táji Tacskókopó Összehasonlító Verseny I. helyezettje.
Mióta van Magyar Tacskókopó Klub és mi volt az klub létrehozásának a célja?
SZI: A Klub 2013-ban alakult meg. Az alapító ötlet Pölöskei Balázstól és Ozvári Zoltántól származott. A cél az volt, hogy a magyarországi tacskókopós közösséget és tacskókopó tartókat, összehozza egy klubba. Az alakuló közgyűlés után, az első rendezvényen már tagokat toboroztak, ahol legalább hatvan fő volt jelen. Utóbbiak közel fele később klubtag lett. Jómagam a tagtoborzó közgyűlés óta ott vagyok a klub életében. Tudomásom szerint én vagyok az egyetlen, aki a megalakulása óta folyamatosan tagja a klubnak.
Ez alatt a tizenegy év alatt a Klub honnan hova jutott el?
SZI: Ahogy az lenni szokott, a megalakulást követően volt egy kis fellendülés. A frissen létrejött klub elkezdte szervezni a vizsgákat. Nagy nehézség volt persze, hogy kis egyedszámmal tudtunk csak dolgozni, jellemzően néhány kutya jött el egy-egy vizsgára. Akkortájt még nagyon kevés volt a képességvizsgás és a munkavizsgás kutya is. Az említett kezdeti lelkesedés némiképp alábbhagyott. 2015-ben meghívást kaptunk Ausztriába az ÖJGV által szervezett nemzetközi tacskókopós nehezített vércsapa versenyre, amin a Stikli kutyám – 14 kutya közül egyedüliként – maximum pontszámot abszolválva első helyezett lett. 2016-ban kaptam névleges rendezvényszervezői megbízást. Ekkortól szerveztem nehezített vércsapa versenyeket. Amennyire lehetett, próbáltam a klub palettáját színesíteni különböző rendezvényekkel, így a képesség- és munkavizsgákon túl, a nehezített vércsapa versenyek mellett vaddisznóhajtó versenyek is megrendezésre kerültek. Jelenleg idehaza képességvizsgával és tenyészszemlével egy tacskókopót még tenyésztésbe lehet vonni, de külföldön már nem. Igyekszünk ezen úgy változtatni, hogy a külföldi tenyésztési politikát itthonra átvegyük, mert így jobban elfogadják a magyar kutyákat külföldön.
Említette, hogy a nemzetközi elvárásokhoz szeretne felzárkózni. Kik a referenciák ilyen szempontból?
SZI: Az elmúlt időszakban volt szerencsém több ország tacskókopós klub vezetőivel is találkozni. 2023-ban volt huszonöt éves a Szlovák Tacskókopó Klub, mely rendezvénysorozatra mi is meghívást kaptunk. Nagyon professzionális volt az egész rendezvény és csodálatos volt közel hatvan alpok-táji tacskókopót egy Klubkiállításon látni. Képviselték magukat a németek, az osztrákok, a lengyelek, a csehek, a szlovákok és a svájciak is. Tavaly Olaszország volt a házigazdája a 3 évente megrendezésre kerülő nemzetközi tacskókopó összehasonlító versenynek, ahova öt nemzet tíz kutyája volt nevezve, melyet – büszkén számolhatok be róla – sikerült megnyernünk. Itt is sokat beszélgettünk az országok klubjainak képviselőivel. De külföldi elnökök is látogattak már el hozzánk és vettek részt a megmérettetéseinken versenyzőként. Folyamatosan megy arról a konzultáció közöttünk, hogy a bírálatokat, a küllemi elvárásokat és a tenyésztési szabályzatokat, a vizsgákat és a versenyeket hogyan fésüljük össze egy egységes nemzetközi szintre – úgy, hogy közben lehetnek nemzeti, országos sajátságok, de nagy különbségek ne legyenek.
Szloboda István „Snoopy” (Forrás: Szloboda István Facebook-oldal)
Mekkora az Alpok-táji tacskókopó állomány ma Magyarországon?
SZI: 2013-ben lett a váltás a MEOESZ-nél (MEOE-ből), amikor átszerveződtek a fajtagondozói és tenyésztői szervezetek, új számozással kezdődött a nyilvántartásuk. Ettől kezdve a törzskönyvezett egyedek száma 270 körüli. Ezek nem mindegyike magyarországi tenyésztés, van külföldről behozott egyed is, ami honosítva lett. Összességében elég jól növekszik a magyarországi állomány.
Önnek mit jelent ez a fajta?
SZI: Nekem a mindennapjaimat tölti ki az utánkeresés, a sebzett vadat alpok-táji tacskókopóval keresem. Kimondottan az őz utánkeresésnél segítő, elfogó kutyának használok mellé vadászati alkalmassági vizsgával rendelkező magyar agarat. Vezettem több bajor hegyi és hannoveri vérebet is, de megmaradtam az alpesi tacskókopónál. Elkezdtem egy nagyon jó kutyával, ő volt Stikli, akivel korábban úgy tűnt, hogy nem törhetünk majd babérokra. A kutya viszont úgy teljesített, hogy azóta Ő lett nálam az etalon. Számomra elengedhetetlen a szívósság, kitartás fejben és teljesítményben, ami napi több munkát, akár több hajszás munkát jelent. Ezekkel a kutyákkal ezt el lehet érni, ezért maradtam a fajtánál.
Három éve vezetője már a Magyar Tacskókopó Klubnak. Az eltelt időt hogyan értékeli?
SZI: A vezetőségváltás bár járt tagkilépéssel is, ugyanakkor mára megduplázódott a taglétszámunk, megnövekedett a kutyalétszám és azon vezetők száma is, akik komolyan gondolják a kutyavezetést. Szerencsére egyre több fiatal is érdeklődik a fajta iránt és vezet tacskókopót. Nagy örömünkre szolgál, hogy mind az éles utánkeresésben, mind a versenyeken egyre növekvő teljesítményekkel találkozunk. Míg korábban elég volt a tenyészszemle és a képességvizsga a tenyésztéshez, a mostani klubtagság már úgy gondolja, hogy a képességvizsga mellé elengedhetetlen a munkavizsga is, vagyis tudtunk felfelé srófolni a követelményeken. Megugrott a kiállítási eredmények száma is, az elmúlt két évben a klubtagok kutyáikkal nagyon sok kiállítási címet gyűjtöttek össze. 2024-ben pedig két nemzeti munkachampionunk is lett, ami nagyon ritka a hatos fajtacsoportban, mert ehhez nemcsak küllemi kiállítási eredmény kell, de a nehéz versenyeken való komoly munkateljesítmény is.
Fénykép: Molnár Dániel (Magyar Vadászlap)
Milyen a hangulat a klubban?
SZI: Nagyon jó. Örülünk, hogy az elmúlt években változott a szemlélet. Nem a rivalizáláson van a hangsúly, hanem azon, hogy egy-egy megmérettetésen az adott feladatot a legjobban sikerüljön teljesíteni. Egy versenyen természetes, hogy mindenki törekszik a legjobb eredményre, a dobogós helyezés a cél, de nem vérre menő harcok vannak, hanem tudnunk egymás sikereinek is örülni. A versenyek után ki szoktuk értékelni a látottakat és megbeszéljük az ott lévőkkel, a külsős résztvevőkkel és a bírókkal a történteket. Magukról a bírókról is ki szoktuk kérni a kutyavezetők véleményét. Nagyon fontos számunkra, hogy mindenki, a bírók és a versenyzők egyaránt elégedetten menjenek haza, azzal az érzéssel, hogy az adott esemény jó és hasznos rendezvény volt. Ehhez az kell, hogy odafigyeljünk a versenyek precíz lebonyolítására. Gyakran és sokat kommunikálunk, az elmúlt egy hónapban például nincs olyan klubtagunk, akivel telefonon ne beszéltem volna. Nagyon fontos számunkra az utánpótlás is. Amikor például nehezített vércsapa rendezvényük van, a rendezvény keretein belül a Klub a fiatal kezdő vezetők és kezdő kutyák számára címadás nélküli versenylehetőséget biztosít. Így mire ők maguk és a kutyájuk eljutnak arra a szintre, hogy címadó versenyen induljanak, már lesz versenytapasztalatuk. Az évente megtartott vércsapatáborban pedig igyekszünk a felhalmozódott tapasztalatainkból amit lehet átadni, így például különböző képzettségű kutyákon a gyakorlatban is megmutatjuk, hogy melyiknél mire kell a vezetőnek figyelni.
Mi kell ahhoz, hogy adott napon, adott kutya jó helyezést érjen el? Mi az, amit a felkészülésnek köszönhetően egy kutyával objektívan el tudsz érni és mi az, ami mindig kiszámíthatatlan marad?
SZI: A versenyszervezők felkészültsége és odafigyelése, a szabályok betartása az egyik komolyan befolyásoló tényező. Mi nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy megfelelően legyenek fektetve a csapák, megfelelő alapanyaggal. A segítőszemélyzetre is nagy felelősség hárul, ezért felkészült, hozzáértő, helyismerettel rendelkező emberek fektetik a nyomokat bírói felügyelettel. Természetesen komolyan nyom a latban, hogy mennyire van felkészülve a kutyavezető és a kutya. A klub tagjainak mindig hangsúlyozzuk, hogy csakis felkészülten jöjjenek a megmérettetésre, ez az ő érdekük is. A felkészületlenség a kutyavezető részéről tiszteletlenséget jelent a bírókkal szemben. A környezeti befolyásoló tényezőkre pedig nincs ráhatásunk. Ha az éjszakai eső megáztatta a talajt, vagy jelentős volt a vadmozgás a területen, pl. átvonult a nyomon kétszázötven szarvas, vagy feltúrja egy konda a csapát, akkor jóval nehezebb dolgunk lesz. Tehát a jó szerpeléshez néha nem árt némi szerencse sem.
Segít-e a klub a felkészülésben?
SZI: Tavasszal és ősszel vannak rendezvényeink, amik általában két naposak. Évente kétszer rendezünk képesség- és munkavizsgát, összetett vércsapa és vaddisznóhajtó versenyt, és évente egyszer klubkiállítást. Minden ilyen rendezvényt megelőz egy tanfolyam. Itt átvesszük a vizsgafeladatokat és segítünk a felkészülésben. Megbeszéljük a kiállításokat is, ki-hova hova szeretne nevezni. Ennek kapcsán is megpróbáljuk a klubtagokat összefogni és koordinálni. Minden nyáron tartunk vércsapatábort, ahol mind éles, mind mesterséges csapákon gyakorolunk. Ezek igazi tapasztalatcserék, mert van idő mindent átbeszélni a felszerelésektől az apró vezetői nüanszokig. Személy szerint én elég sok megkeresést kapok, így, ha csak lehet egy-egy éles munka alkalmával viszek magammal olyan elhivatott vezetőt, aki szeretne tanulni.
Most van félidőben a vezetői ciklusa. Ha most előre görgetnénk az időt, két és fél év múlva milyennek szeretné látni a klubot?
SZI: Nagyon szeretném, ha megmaradna az a lendület, ami most van és ott lennének mellettünk a tenyésztők és a kutyavezetők is. Úgy hiszem, fog még nőni a taglétszámunk is, mert az alpok-táji tacskókopó változatlanul nem egy ismert fajta. Azt nem bánom, sőt a fajta nagy szerencséjének tartom, hogy nem lett divatos és az állomány kilencvennyolc százaléka vadászkézben van. Ugyanakkor a további népszerűsítés elengedhetetlen. Amikor csak tudunk, mi is megyünk különböző rendezvényekre, pl., vadásznapokra, óvodákba és erdei iskolákba is. Eleget teszünk minden olyan felkérésnek, ahol a fajtát népszerűsíteni tudjuk. Mindig öröm, ha beszélhetünk a fajtáról és magáról a tevékenységről, az utánkeresésről is.
A Magyar Tacskókopó Klub elnökeként kinek ajánlaná a fajtát?
SZI: A fajtának fontos a rendszeres foglalkozás és munka, ezért minden olyan vadászembernek, aki komolyan gondolja a vadászkutya tartást, és megfelelő elfoglaltságot és munkát tud biztosítani kutyája számára.
- február
Interjúnk a Magyar Vadászlap 2025/3. (márciusi) számában jelent meg (5–7. o.). Nyitókép: Turóczi Anett
