Nagy örömünkre tegnap ismét új helyszínen debütáltunk – ráadásul most nem kellett órákig utaznunk érte. A Pilisen gyakran átautózunk, s már régóta vágyakozva néztük a lenyűgöző, ám korántsem ígéretesen könnyű terepet. Volt idő, hogy a kopóink kipihenjék az előző hajtás fáradalmait, így kitörő örömmel fogadták a másnapi terelővadászat hírét. Számukra ennek a bizonyítéka: előkerülnek a töltők, megmosott holmik száradnak a melegben, a nyakörvekre friss filctollal kerülnek fel az adatok, sorra ellenőrizzük a felszerelést, tisztítjuk a védőmellényeket – és dudorászással próbáljuk leplezni izgatottságunkat, több-kevesebb sikerrel.
Kopós különítmény (Fotó: Bödők Gergely)
Jellemző „felgyűrt” pilisi táj (Fotó: Bödők Gergely)
A kora hajnali indulás meg sem kottyant, hiszen alig egy órányit kellett autóznunk. A regisztráció és rövid adminisztráció után bőven maradt időnk a szokásos reggeli előkészületekre. „Felöltöztettük” a kopókat, leteszteltünk minden készüléket, és még sikerült egy kis bemelegítő jártatás is a közeli erdőben. Már ekkor látszott: remek szervezés, összeszokott társaság és nagy tapasztalat vár ránk. Külön autónk is volt, amely ezen a napon szállított minket; hátul kényelmes melegben utaztunk az első hajtás helyszínére. Kutyából sem volt hiány: kisebb termetű szlovák kopók, jagd- és welsh terrierek, két nagyvadas weimari vizsla, egy drótszőrű német vizsla, valamint Gábor barátunk fiatal erdélyi kopó szukája, Csusza kísért minket.
Dongó a magasban (Fotó: Bödők Gergely)
A második hajtás kezdete (Fotó: Bödők Gergely)
Az erdészet három hajtást tervezett erre a napra. Az első igazi, hamisítatlan pilisi terepen zajlott: egymást váltó dimbek-dombok, meredek kaptatók és csúszós lejtők szabdalták az erdőt. Sűrűt most keveset fogtunk ki, inkább a korábbi esőzések miatt saras talaj és az avar alatti csúszós réteg adott feladatot, no meg a keresztbe fekvő, nyirkos fatörzsek. Időnként gyönyörködhettünk ugyan az erdő nyugalmában, de a lejtőkön éberen kellett figyelni: a mohos köveken csak kis fákba kapaszkodva lehetett biztonsággal leereszkedni. Hogy aztán hamarosan újra kapaszkodhassunk is felfelé.
Ereszkedünk le az ebéd helyszínére (Fotó: Bödők Gergely)
A mozgás jól esett, a 4 fokos, hűvös idő pedig kedvezett a haladásnak. A hajtósor tempósan, mégis megfontoltan haladt, s amikor szélesedett a sor és el-elhalt az információ, gyorsan sikerült rendeződni. Az első hajtás végére a kopók már tíz kilométer fölött futottak. Vad is akadt: a hajtókutyáknak egy fiatal kan vaddisznót látványosan sikerült megszorítaniuk. A közeli hajtó beszámolója és videója szerint a kan többször is visszatámadt; a rámenős német vizslát egy fa mellett a levegőbe is emelte, mielőtt sikerült elejteni. Újabb bizonyítékát láttuk, mennyire hasznos a védőmellény – Cohárd így is begyűjtött egy kisebb sérülést, a jobb combján szakadt fel egy ötforintosnyi helyen a bőr.
Emberpróbáló terep (Fotó: Bödők Gergely)
Terebélyes fák vigyázzák a környéket (Fotó: Bödők Gergely)
A második hajtásra ismét autóval jutottunk. A terep az elsőhöz hasonlított, csupán annyiban volt más, hogy most keresztben haladtunk a dombokon. Akadt, aki szinte egész idő alatt az egyik oldalán lépkedett – furcsa és fárasztó tud lenni, amikor az egyik láb tartósan magasabban jár. A nehézségekért azonban bőséges kárpótlást adott a hajtás vége: lélegzetelállító panoráma tárult elénk a Dunakanyarra. Innen már csak le kellett ereszkedni az ebédhez, ahol paprikás csirke, fánk és tea várta a jól megfáradt hajtókat. Cohárd ekkor is csak pár perc késéssel futott be – egy kilométerről érkezett vissza –, mi pedig újfent ámulhattunk rendkívüli tájékozódóképességükön. Előtte húsz percen át jelünk sem volt róla.
Zente méricskéli a távot (Fotó: Bödők Gergely)
A harmadik hajtás újabb terepen zajlott; a konvoj nagyjából huszonöt kilométert tett meg az erdőben. Rövid hajtást terveztek, két részre osztott hajtósorral. Mi szerencsésebb helyre kerültünk: kevesebbet kellett mozognunk a fiatal „rudas” fák között, ám többet álltunk. A másik sor többet gyalogolt, szúrós kökényesen verekedték át magukat a találkozási pontig. Addigra már egyórás csúszásban voltunk, ám a hajtás épp jókor ért véget – mindenki elfáradt, és negyedóra múlva már a sötétség is leszállt. Egy mikrobusszal vittek vissza bennünket a vadászházhoz, ahol a teríték már készítés alatt állt.
Pilis (Fotó: Bödők Gergely)
Az eredménnyel az erdészet és a vadászok is elégedettek voltak. A terítéken tizenhárom gímszarvas, kilenc muflon, két vaddisznó és egy róka feküdt. Emelkedett hangulatú tiszteletadás következett: minden vadfajnak kijáró kürtszó-hallali csendült fel a két nagy fáklya fényében. Jóleső fáradtsággal indultunk vissza a ködbe burkolózó Pilisen át. Januárban több alkalommal is visszatérünk még.
Az utolsó ereszkedő (Fotó: Bödők Gergely)
