Az idény első vadászata mindig különös súllyal nehezedik ránk. Akárhány hetet is szánunk a felkészülésre, nincs az a gondosan megtervezett edzésprogram, amely valóban vissza tudná adni mindazt, ami odakint vár majd ránk és az erdélyi kopókra. A szeptember közepe óta tartó célzott tréningünk azonban jól sikerült: ha esett, ha fújt, minden alkalommal kipipáltuk a fokozatosan nehezedő fizikai és fegyelmezési feladatokat. Futottunk szabadon és kerékpár mellett, dombnak fel és le, miközben még nagyobb figyelmet fordítottunk a kutyák táplálására, vitaminjaira, kiegészítőire is. Tudtuk, hogy az első vadászat sok mindent igazol – vagy éppen kérdőjelez meg. Ha jól sikerül, jó ómen az egész idényre, ha nem… hát az árnyékot vet az elkövetkező hetekre.
Idénykezdők a Mátrában (Fotó: Bödők Gergely)
Az első terelővadászatunkra Bátonyterenyére kaptunk meghívást. Ha jól megy a bemutatkozás, a kopók teljesítménye pedig meggyőző, az idényben több alkalommal is visszatérhetünk. A szokásos izgalom és belső feszültség persze most is ott motoszkált bennünk, mégis hetek óta számoltuk a napokat a startig. Mindent előkészítettünk, kétszer is végigmentünk a listánkon, és meglepő módon még pihenni is sikerült az éjszaka. Hajtótársnak csak egy valakit vittünk: Norbit, aki tavaly debütált velünk a terelések világában.
Zete figye (Fotó: Bödők Gergely)
A terepen összeszokott, jól szervezett hajtócsapattal találkoztunk. Az általunk vitt erdélyi kopók mellett jórészt kisebb termetű kutyák dolgoztak: rutinos bajor hegyi vérebek, foxterrier, szlovák kopó és jagdterrier – mindegyikük saját GPS-es nyakörvvel. Külön öröm volt, hogy nem voltak sokan – minden kutya értéket képviselt. A társaság egy régi, de kiváló állapotban lévő GAZ 66-ossal fuvarozott ki bennünket a Mátra északnyugati csücskébe. A több mint 27 ezer hektáros terület hatalmasnak tűnt, a levegő hűvös volt, de nem csípős, a sár sem okozott gondot. A klasszikus mátrai domboldalak fogadtak minket.
A „finomja” (Fotó: Bödők Gergely)
Két nagy hajtás szerepelt a tervben. Az elsőben több sűrű területet kellett megdolgoznunk, de az erdei talaj jól járhatónak bizonyult. Az új védőmellényekben magabiztosan dolgozó kopók jellemzően 5-600 méterre jártak előttünk. Dongót három-négy órán át nem is láttuk – 150 méternél közelebb nem jött vissza egyszer sem. Felülről, a sűrű és a szemközti fenyősor közötti nyiladékon keresztül néhány disznós üldözést is ki lehetett venni. Amikor az első hajtás véget ért, visszaszállítottak bennünket a vadászházhoz. Kaptunk tízórait, ami tulajdonképpen már inkább ebédnek is beillett, teával és kávéval melegedhettünk a tűz mellett, a kopók pedig az udvari fasorban pihenhettek majd másfél órát.
Dongó az első hajtás végén (Fotó: Bödők Gergely)
A második hajtásra ismét a teherautóval jutottunk ki. Ez már egy egykori bánya melletti domboldalon zajlott, ahol a hajtás közepe felé besűrűsödött az erdő, majd a végére újra kitisztult. Vadat alig láttunk, legfeljebb néhány visszatörőt – viszont a kopók hangja végig ott kísértette az erdőt, tisztán és egyre fáradtabban.
„Mátraalján, falu szélén…” (Fotó: Bödők Gergely)
A kopók végül nagyjából huszonöt kilométert futottak a nap során. A társaság elégedett volt: a teríték alatti beszédben elhangzott, hogy emberemlékezet óta nem hullott ezen a területen ennyi vad egyetlen nap alatt – huszonhat darab. Szép kezdés, méltó visszatérés volt ez a tűzkeresztségbe.
A vadászat vége – Zetével (Fotó: Bödők Gergely)
