Kopós kalandok – Szeptemberi élménybeszámoló

Szeptemberben igazi kopós kalandkörútra indultunk: várak, fesztiválok és egyetemek adtak otthont előadásainknak. Mindenhol lelkes közönség fogadott bennünket, akik nemcsak érdeklődéssel hallgatták a történeteinket, de szívesen ismerkedtek a kopókkal is. Élményekben gazdag hónap áll mögöttünk, és már készülünk az újabb találkozásokra.

Az erdélyi kopó hungarikum, nemzeti kincsünk.

A Pilis szívében
Egy hosszú ideje várt lehetőség vált valóra, amikor végre a Pilis vadregényes, kihívásokkal teli terepén is debütálhattunk kopóinkkal. A...
A Mátra kapujában
Hetek óta készültünk rá, mégis minden szezonnyitó új izgalmat hoz. A Mátra domboldalai, a dolgozó kopók és a füstölgő tűz köré gyűl...
Tesztüzem indul
Erdélyi kopóinkkal új védőmellényeket tesztelünk, amelyek jövő héten már éles bevetésre kerülnek. Emellett kipróbáljuk a hőtartó mel...
Újra Erdélyben
Úgy sejtjük, a vadászat legszebb szakaszán járunk: az erdőn egyre inkább úrrá lesz a félhomály, a nap át-átütő sugarai különös hangu...
Őrségi vadászat
Az idény vége felé közeledve különös öröm számunkra, amikor még egyszer – utoljára – lehetőség nyílik részt venni egy klasszikus n...
Éjjeli menedék
2025. január 11-én, reggel fél 8-kor már a vadászház udvarán toporgunk a -7 fokos hidegben. Az eligazításon már túl vagyunk és tudjuk, hog...

Kopós kalandok – Szeptemberi élménybeszámoló

Kedves Kopósok!
Mozgalmas hónapot tudhatunk magunk mögött, hiszen szeptemberben sem volt hiány élményekben és eseményekben.
Szeptember 7., Csesznek: A Cseszneki Várban tartottunk előadást szeretett fajtánkról. A romjaiban is lenyűgöző helyszín remek alkalmat adott új ismeretségek kialakítására, és minden jel arra mutat, hogy előadásainknak lesz folytatása – akár rendszeres formában is. Köszönetünket fejezzük ki Jáky Gergelynek a lehetőségért, valamint Hegedűs Indián Lászlónak a kedves kíséretért!

Pillanatkép az előadásról (Fotó: Balogh Tibor)

 

Cohárddal (Fotó: Balogh Tibor)

 

Sikeres csapázás után Cohárd a szarvaslábbal (Fotó: Balogh Tibor)

 

Szeptember 20., Rácalmás: Első alkalommal vettünk részt a Rácalmási Tökfesztiválon, ahol a szervezők gazdag programkínálattal készültek kicsiknek és nagyoknak. Az érdeklődők nagy része visszatérő vendégként érkezett, így igazi közösségi élményt teremtett a rendezvény. Előadásunkat egy hangulatos, füves zöld területen tarthattuk meg, ahol olyan vendég is akadt, aki kifejezetten miattunk látogatott el a fesztiválra. A családias légkörnek köszönhetően sok kérdésre volt idő, és a közönség szívesen fotózkodott velünk a végén. Köszönjük a meghívást Nyíri Andrea programszervezőnek!

Hallgatóság (Fotó: Roczkó Zsuzsanna)

 

Az árnyákban pihenők (Fotó: Roczkó Zsuzsanna)

 

Zene vakartatja a hasát (Fotó: Roczkó Zsuzsanna)

Szeptember 21., Őriszentpéter: Rácalmás után sem sokáig pihentünk, hiszen este már kedves barátunk, Őr Zoltán polgármester úr várt bennünket Őriszentpéteren. Több mint egy napot töltöttünk ott, és igyekeztünk minden percét kihasználni. Az Őrségi Tökfesztivál valóban a családok ünnepe volt: töklámpáskészítés, felvonulás, kisvonatozás a „dottóval”, koncertek, kirakodóvásár és számtalan látnivaló várta a látogatókat. A gyerekek különösen élvezték a dél-amerikai koncertet igazi kubai táncosnővel, valamint másnap az Alma együttes műsorát. Éjszaka Zsuzsival kilopóztunk meghallgatni a szarvasbőgést – felejthetetlen, borzongató élmény volt! Előadásunkra szép számban érkezett közönség, a kopók rengeteg simogatást és figyelmet kaptak. A vetítésnek köszönhetően még szemléletesebbé tudtuk tenni mondanivalónkat. Nagy öröm volt régi ismerősökkel is összefutni. Köszönjük szépen Őr Zoltánnak és a fesztivál szervezőinek a meghívást és a lehetőséget!

A hűsben (Fotó: Bödők Gergely)

 

Részlet az Őrségi Vadászati Múzeum tárlatából (Fotó: Bödők Gergely)

 

Zetével az oldalamon az őriszentpéteri közönség előtt (Fotó: Roczkó Zsuzsanna)

 

Közönségünk (Fotó: Roczkó Zsuzsanna)

Szeptember 26., Gyöngyös: A Kutatók Éjszakáján a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusán mutathattuk be fajtánkat. Bár kis létszámú, de rendkívül lelkes hallgatóság gyűlt össze. Lázár sem akart kimaradni az eseményből, így velünk tartott, és ő mesélte el a „kopómesét”. A közönséget elvarázsolta a sármjával, így végül nagy sikert aratott. Számunkra különleges élmény volt a modern, lépcsőzetes előadóban bemutatkozni. Hálás köszönet a meghívásért Burunkai Patríciának, akinek neve sokak számára ismerősen cseng a kutyás kiállítások világában is!

Koncentráltan (Fotó: Nagy Réka Emese)

 

Lázár mesél (Fotó: Nagy Réka Emese)

 

Az előadó és a hallgatóság (Fotó: Nagy Réka Emese)

Októberben is várnak ránk fellépések és megjelenések, de a hangsúly már inkább a publikációkra kerül, miközben teljes erővel készülünk a vadászidényre is.
Éljenek az erdélyi kopósok!

Dr. Bödők Gergely

  • Történész, tapasztalt műsorvezető.
  • Három gyermekes édesapa.
  • 2018 óta erdélyi kopó tulajdonos.
  • Elhivatott a fajta népszerűsítésében legyen szó akár ismeretterjesztésről, szakmai előadásról vagy a fajta vadászati használatáról.
  • Az előadó stílusára jellemző a történeti hitelesség és a személyes hangvétel közötti arany középút, némi humorral megfűszerezve.