„Valami dudor van a hónaljában és mintha nőne is, nagyon örülnénk, ha rá tudna pillantani!”. „Ma reggel vettük csak észre, hogy lett egy seb a füle tövén, talán egy ág sérthette fel, na de mivel kellene kezelni?”. „Délelőtt felment a láza, egészen elbágyadt és remegni is kezdett, máris indulunk!”. „Tegnap az a pötty még bizonyosan nem volt ott, egyre jobban aggaszt, mit tegyünk?”. „Most már naponta eszik egy jó adag füvet és hányni is szokott, ez ugye nem normális?”. „Napok óta semmit nem eszik, teljesen étvágytalan szegénykém, valamit csinálni kellene vele!”. „Kicsit kókadtnak tűnik a kutya, nem ilyen szokott lenni, nem lehet, hogy beteg?”. „Sajnos most nem úsztuk meg: elég csúnyán megszúrta egy vaddisznó a hajtás végén, biztosan varrni fog kelleni!”.
Csak néhány mondat tőlünk az elmúlt évekből. Aggodalmainkat és félelmeinket a vonal végén minden alkalommal ugyanaz a személy kezelte tapasztaltan és profin: Dr. Sidó Szilveszter állatorvos – és gyerekkorunk óta: barátunk. Gyakran rezignáltan, a hisztérikus és mindenkor a legrosszabbtól tartó (ráadásul felettébb türelmetlen) páciensekhez szokott hangtónussal.
A mester mosolyog, a páciens pihen (Fotó: Bödők Gergely)
A végeredmény pedig mindig ugyanaz lett. Kisvártatva ott álltunk remegve, gondterhelten, amíg családtagunkat vizsgálják, fertőtlenítik, borotválják, injekciózzák, oltják, a sebét varrják, a daganatot leveszik, az infúzió lecsepeg, majd emezt receptre felírnak, amazt adnak is és magyaráznak…
A ráncok kisimulnak és telve jóleső megnyugvással autózunk haza az éjszakában.
Kevés szó esik róluk, pedig igazán megérdemelnék. Mert az állatorvosaink nélkül sokszor lennénk bajban, lennénk elveszettek és kétségbeesettek.
Nekik szól ezért ez a poszt.
Mindent köszönünk!
