Dr. Roczkó Zsuzsanna
Vaddisznós kutyák a hatályos szabályozás tükrében
Családunkban három erdélyi kopó van, akikkel több éve aktív résztvevői vagyunk a novembertől-január végéig/február elejéig tartó vadászatoknak. Az elmúlt években a szakmai munka mellett számos technikai kihívás és jogi kérdés merült fel a vadászkutyák kiképzése, gyakorlási lehetőségei, munkavizsgája és munkaversenyeken való részvétele során, így ebben az írásban kifejezetten a vaddisznós kutyákra vonatkozó szabályokat igyekszem áttekinteni és az alábbi kérdésekre választ találni. Lehet-e törvényesen vaddisznós kertben gyakorolni, kutyát kiképezni? Kötelező-e VAV igazolvány vagy munkavizsga a hajtókutyáknak? Szabad-e éles vadászaton kutyás munkavizsgát, munkaversenyt tartani? Szabad-e mindezekről fotót vagy videót készíteni és azt közzétenni?
Érdemes legelőször is azt tisztázni, hogy melyek is a vadásznyelv által vaddisznós kutyának nevezett ebek? Az Országos Magyar Vadászkamara által kiadott VAV szabályzat (Vadászati Alkalmassági Vizsga követelmény és szabályrendszer) IV. fejezete szerint vaddisznós kutyák a tacskók, a terrierek, a kopók és ezek keverékei. A megfogalmazás a vadászati gyakorlathoz igazodik, hiszen a társas nagyvad vadászatok (hajtások) alkalmával gyakran láthatunk jagdterriereket, foxterrieket, szálkásszőrű tacskókat, erdélyi kopókat, esetenként szlovák kopókat, de gyakoriak a nem fajtatiszta, keverék hajtókutyák is. Ahhoz, hogy egy kutya vadászaton való részvétele (bevezetés, bevadászás, alkalmazás) felelősségteljesen történjen, azt megelőzően számos gyakorlás, célzott kiképzés, bizonyos esetekben pedig alkalmassági vizsga, és/vagy munkavizsga szükséges.
A vadászkutyák tartására vonatkozóan az alábbi négy jogszabályt és két szabályzatot érdemes megismerni:
– az 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról (továbbiakban: Vadászati tv.)
– a VHR. (Végrehajtási rendelet) 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól (továbbiakban: végrehajtási rendelet)
– az 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről (továbbiakban: Állatvédelmi tv.)
– 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról
– VAV, Vadászati Alkalmassági Vizsga követelmény és szabályrendszer (OMVK)
– „Zöld Könyv”, Vadászkutya vizsga és versenyszabályzat (MEOESZ)
Vadászkutya vizsga- és versenyszabályzat (Forrás: Országos Vizsla Klub)
Vadászkutyák Vadászati Alkalmassági Vizsgájának követelményei (VAV) (Forrás: https://omvk.hu)
Figyelemmel arra, hogy a történelmünkben és jogfejlődésünkben előbb volt erdész és erdőre vonatkozó törvény, mint természetvédő és természetvédelemre vonatkozó, a szokások és az alapvető jogelvek alkalmazása terén a vadászkutyákra és az állatvédelemre vonatkozó szabályozás is ehhez a gyakorlathoz igazodott. Tehát az állatvédelmi rendelkezéseket összhangba kellett hozni a már korábban meglévő vadászatra vonatkozó szabályzással.
Vaddisznós tankerti kiképzés, gyakorlás
A Vadászati törvényünkben „szűkszavúan”, mindösszesen 11 alkalommal (!) szerepel a kutya/vadászkutya kifejezés, így a vadászkutyákra vonatkozó szabályokat lényegében a végrehajtási rendeletben, az Állatvédelmi törvény vonatkozó kivételeiben és egyéb szabályzatokban kell keresni. A Vadászati törvény 100.§ (1)-e szerint: „Felhatalmazást kap a miniszter, hogy a) a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben szabályozza, […] 7. a vadászkutya használatának, valamint vizsgáztatásának szabályait…” Az Állatvédelmi törvény szerint a vadászható állatfajok tekintetében az állatvédelmi rendelkezéseket a Vadászati törvényben (és végrehajtási rendeletében) szereplő eltérésekkel kell alkalmazni. Különösen érdekes az, hogy a vadászkutyatartók számára csak az Állatvédelmi törvény 7.§-ban foglalt (állatviadallal kapcsolatos) tilalmak közötti kivételszabály ad lehetőséget a vadászkutyák gyakorlatoztatására, kiképzésére, vizsgáztatására és vadászati használatára vonatkozóan.
Dongó és Cohárd vaddisznóskerti gyakorláson. (Fotó: Bödők Gergely)
A vadászkutyatartók közössége számára talán a legfontosabb jogi szabályozás az Állatvédelmi törvényben megfogalmazott alábbi rendelkezés: „7. § (1) * Tilos az állat fizikai, pszichikai állapotának olyan megterhelése, küzdelemre késztetése egy másik állattal vagy emberrel, amely sérülést vagy halált okozhat (a továbbiakban együtt: állatviadal). Tilos az állatviadal szervezése, tartása, továbbá az állatviadalra fogadás szervezése, az állatviadalon való közreműködés, részvétel, fogadáskötés. […] (3) * Az (1) bekezdésben foglalt tilalom nem vonatkozik a vadászatra alkalmazott állatnak jogszerűen történő kiképzésére, vadászaton való alkalmazására.” Szigorúan véve, az Állatvédelmi törvény ezen másfél sora biztosítja a törvényes lehetőségét annak, hogy jogszerűen fenntartott vaddisznós kertben, a vonatkozó szabályok betartásával a vadászkutyákat lehessen képezni és gyakoroltatni, valamint vadászaton alkalmazni. Tehát egy állatvédővel szembeni jogvita során – a szabályok betartása esetén – a vaddisznóskert üzemeltetőjének igaza lenne a hatóság és a bíróság előtt, hiszen törvényes dolog ellen nem hoznak elmarasztaló ítéletet, azonban a fanatikus természetvédők („sötét zöldek”) magatartása, legtöbbször rongálással, károkozással és tortúrával együtt járó körülményeket idézhet elő. Lehet ugyan jogszerű a vaddisznós kerti tevékenység, azonban a kellemetlenségek és károk elkerülése érdekében az üzemeltetők igyekeznek mégis inkább a disznóskert létezését és az ott folyó tevékenységet diszkréten kezelni. Célszerű ezt tiszteletben tartani!
Vadászati kultúránk és egymás érdekeinek védelme, valamint a közös munka elősegítése és az állatvédelmi jogszabályok betartása érdekében is rendkívül fontos, hogy a kutyák kiképzéséről és vaddisznóskerti gyakorlásáról, esetlegesen éles vadászaton való alkalmazásáról kizárólag olyan fotó és videó kerüljön nyilvánosságra és olyan beszámoló kerüljön közlésre, mely nem tartalmaz riasztó és az állatok szenvedését ábrázoló felvételt, valamint a megye vagy tájegység kivételével mellőzi pontos helyszín megjelölését.
A nagyvad társas vadászat dilemmái
A Vadászati törvény hatályos szabályozása, az elmúlt 15-20 év módosításai következtében részben ellentétben áll a hazánkban korábban kialakult vadászati szokásokkal, aminek az okát döntően a gazdasági környezet változásával és a vadásztársadalomban tapasztalható szemléletváltással lehet magyarázni. Kiváló példa erre, hogy akik a 2010-es évek után kezdték meg a vadászati tanulmányaikat, mára a jogszabályokban nem találkoznak vaddisznóhajtással (legfeljebb a tananyagban, vagy az oktatás során), hanem ehelyett nagyvad társas vadászat szerepel. Emellett egyre jellemzőbb a vadásztársaságok „kényszerű” profitérdekeltsége a likviditás megőrzése miatt, valamint egyre több az egyéni vadász, aki nem kötődik közösséghez, helyhez és az adott területhez tartozó vadhoz/vadállományhoz.
Nyiladék (Fotó: Bödők Gergely)
A vadászatra vonatkozó hatályos jogszabályok nem tartalmazzák a vaddisznóhajtás fogalmát, mint vadászati formát, helyette ezt a tevékenységet a nagyvad társas vadászatához sorolja a törvény és a végrehajtási rendelet. Jogi értelemben tehát nem létezik már a nagyvad terelő vadászat és a vaddisznóhajtás, ugyanakkor a nagyvad társas vadászatánál a szabályozás mégis „hajtókat” említ és a társas nagyvad vadászatok részvevői is ezt a kifejezést használják.
Számos „régimódi”, tapasztalt vadász hiányolja a nagyvadak esetében a terelő vadászat (kérődzők) és a hajtóvadászat (vaddisznó) elkülönítését, mivel a kérődző nagyvadak és a vaddisznó eltérő természetes életmódja ezt indokolná. Korábban ugyanis a nagyvad terelő vadászata ténylegesen terelést jelentett. Ilyenkor mindössze 4-5 puskás vadászott, lehetőleg kutya használata nélkül, legfeljebb egy „mozgató, zajkeltő” emberrel, lépésben és csendesen, eközben lehetőség volt a vad megfigyelésére és megfelelő elbírálására. A lassúbb tempó miatt ekkor a kérődző vad leginkább a saját vadváltóin közlekedhetett, az emésztésének megfelelő sebességgel – nem pedig megriasztva és űzve. Mára ez eltűnt és jogi és gyakorlati szempontból is összevontan jelenik meg: a kérődző nagyvadat és vaddisznót is egy vadászaton belül kutyákkal hajtják, a társas nagyvad vadászaton pedig 20-25 puskás vesz részt, vagyis gyakorlatilag, nagyvadhajtást bonyolítanak le.
Terelővadászat a Bükkben (Fotó: Bödők Gergely)
Lássuk a konkrét szabályokat: Vadászati törvény „63. § * (1) * A vadászaton – a nagyvad társas vadászata kivételével – az alkalmazott vadászati módnak megfelelő, vadászati alkalmassági vizsgát igazoltan teljesített és egyedi azonosítóval ellátott vadászkutya használható.” Tehát a törvényi kivételre figyelemmel, a nagyvad társas vadászaton (klasszikus értelemben véve a vaddisznóhajtáson) jogszerűen használható olyan kutya, amelyik nem rendelkezik se VAV vizsgával, sem pedig munkavizsgával! Ugyanakkor a Vadászati törvény 67.§- a konkrétan megfogalmazza, hogy kizárólag vadászatra kiképzett kutya használható: „67.§ (5) * A vadászat alkalmával – az azt alkalmazó felelősségére – a vad keresésére, felkutatására, valamint elfogására csak olyan vadászkutya alkalmazható, amelyet igazoltan vadászatra képeztek. (5a) * A vadászatra jogosult hozzájárulásával a vadászaton, a vadászatba történő bevezetés céljából a 2 évesnél fiatalabb vadászkutya is alkalmazható. (6) * A vadászatra jogosult köteles a vadászat alkalmával a vadászati módnak megfelelő, vadászatra kiképzett vadászkutyáról gondoskodni.” Tehát, jogi szempontból, a vaddisznós kutyák esetében a vizsga nem kötelező, de a képzettség annál inkább, ezért fontos hangsúlyt fektetni a gyakorlásokra és a célzott kiképzésre.
Milyen a jó hajtókutya, milyen a jó vaddisznós kutya? Amíg a terrierek, tacskók „vérmesebbek” és gyakrabban kerülnek kontaktusba a vaddal, addig a kopókra ez nem feltétlenül jellemző: az erdélyi kopó óvatosabb, néhány méter távolságról hangos csaholással hajtja és állítja a vadat. Ráadásul, amíg a kisebb termetű kutyák fürgébben és ügyesebben boldogulnak a bozótos, szederindás környezetben, addig a kopók nagyobb testalkatuk és hosszabb lábaik miatt gyorsabbak, kitartóbban és jobban tartják a lépést a vaddal. Mindenkinél valami mást jelenthet a „jó vaddisznós kutya” fogalma, de tapasztalható egy fő irányvonal, ami egyfajta elvárásként fogalmazódik meg a vadászatszervező részéről, és ezek az alábbiak:
- nem ragaszkodnak a fajtatiszta egyedekhez, mivel a nagyvadas társasvadászatnál, hajtásnál nagyobb a baleset és a sérülés esélye, ezért szinte bármilyen fajtájú vagy keverék kutya használatát engedik,
- elvárt a megfelelő fegyelmezettség, behívhatóság,
- a lendületes, határozott keresőmunka (találni akarás),
- a vad észlelése és vaddal való találkozás esetén megfelelő intenzitású hajtóhang, hangos csaholás,
- és a kellő szívósság és rámenősség, ugyanakkor nem kívánatos a vad kikezdése (pl. harapás, ráakaszkodás, zsákmányolás)
Az erdélyi kopótartók számára örvendetes fejlemény volt az a 2020. november eleji parlamenti szavazás, amelynek eredményeként kikerült a vonatkozó vadászati jogszabályból a 45 cm-nél magasabb marmagasságú kutyák használatára vonatkozó korlátozás. Négy év elteltével meglepő azonban, hogy sem a hatályos Vadászati törvény, sem ennek végrehajtási rendelete máig sem tartalmaz erdélyi kopóra, vagy 45 cm marmagasságra vonatkozó utalást. Ezek helyett mindössze egy félmondatos kivételszabályt találunk, mely szerint a társas nagyvad vadászat kivételt képez az alól, hogy az ezen résztvevő kutya VAV igazolvánnyal vagy munkavizsgával rendelkezzen és a vadászkutya fajtájára sincs semmilyen megkötés. Tehát hajtás során bármilyen fajtájú és/vagy keverék vadászkutya használható, viszont a vadászaton alkalmazott kutyának a társas nagyvad vadászatra jellemző hajtó munkára képzettséggel kell rendelkeznie.
Terelővadászaton az Őrségben (Fotó: Bödők Gergely)
Felmerülhet a kérdés, hogy oklevél vagy vizsgabizonyítvány hiányában miként tudja ellenőrizni a kutya képzettségét a vadászat szervezője és milyen módon szerez erről bizonyosságot. Erre azonban a vadásztársadalom és a vadászkutya tartók közössége megfelelő, hatékonyan működő gyakorlatot alakított ki: kizárólag saját tapasztalatok, vagy ajánlás útján fogadják hajtásra az adott kutyát és vezetőjét.
VAV szabályzat és „Zöld Könyv”
Aki vadászkutya kiképzésre, vadászati alkalmassági vizsgára, munkavizsgára, vagy vadászkutyás munkaversenyre adja a fejét, annak két szabályzatot fontos ismernie. Az egyik a VAV (Vadászati Alkalmassági Vizsga követelmény és szabályrendszer) az Országos Magyar Vadászkamara és annak kinológiai szakértői által megalkotott szabályzat, mely az illetékes minisztérium jóváhagyásával ma is használatos és hatályos. Terjedelme, mintegy 40 oldal és fontos követelményeket és részlet szabályokat tartalmaz a vadászkutyák vizsgáztatásával kapcsolatban valamint az egyes munkafeladatok teljesítésére vonatkozóan. A talán gyakrabban alkalmazott szabályzat, a másik, a Vadászkutya vizsga és Versenyszabályzat, amit a VAV szabályzattal összhangban készítette el a MEOESZ (Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeink Szövetsége, 60/2018.(09.18.) számú rendeletével). A köznyelvben „Zöld Könyvként” ismert, 2019. január elsejétől hatályos, dokumentum 335 oldalas és letölthető a MEOESZ honlapjáról. A „Zöld Könyvben” FCI fajtacsoportok szerinti tagolásban és specifikusan az egyes kutyafajtára vonatkozó külön szabályzás szerint találhatóak meg a képességvizsgák, a munkavizsgák és az egyes munkaversenyek részletszabályai.
Ezen szabályzatok ugyan lehetővé teszik, hogy a vaddisznósmunka vizsgája vagy versenye éles vadászaton kerüljön megrendezésre, azonban a hazai gyakorlat ezzel alig él és ehelyett, a kutya munkájának láthatóságát és jobb elbírálhatóságát lehetővé tevő, legalább 1 ha területű, zárt vaddisznós kerti környezetet részesíti előnyben.
A minőségi munka és a vadászat eredményessége érdekében szükség lenne arra, hogy törvényi, rendeleti szinten pontosabb részletszabályok kerüljenek megalkotásra a vadászkutyák kiképzése, gyakorlása, a tankertek és gyakorló terepek, valamint a társas nagyvad vadászatokon alkalmazandó vadászkutyákkal szembeni törvényben támasztott elvárások ügyében. Ez szolgálná nemcsak a vadászkutya tartók és a vadászatszervezők tiszta és gyümölcsöző együttműködését, de a vadászati kultúra fejlődését is.
(Sok információért és a háttérbeszélgetésért külön is nagy köszönet Pomázi Ágoston Árpádnak!) A cikk némileg rövidített formában megjelent a Magyar Vadászlap 2024/12. számában (53–55. o.)
