Utoljára évekkel ezelőtt, a Tolnai-dombságban jártunk olyan vadászaton, ahol valódi, térdig érő hóban lehetett hajtani. Most is tűkön ülve vártuk, hogy az előre jelzett havazás végre megérkezzen – és amikor megláttuk a fehérbe borult Bükköt, tudtuk, jó helyre vagyunk hivatalosak. Olyan területre indultunk, ahol még nem jártunk korábban, így a kíváncsiság mellé némi izgatottság is társult.
Cohárd tart előzetes terepszemlét (Fotó: Bödők Gergely)
A kanok, még erejük teljében (Fotó: Bödők Gergely)
Ezúttal sajnos csak egyedül tudtunk menni, de a saját csapatunk mellé magunkkal vittük Cseh Tibor két szukáját, Zengőt és Mesit is. Utóbbi a mi Dongónk egyik kölyke – régóta ismerjük egymást, gyakran jártunk velük együtt mind sétán, mind vadászaton. Előző este már nálunk aludtak, a fiúk pedig határtalan lelkesedéssel fogadták az érkező hölgykoszorút. A kezdeti örömmámort fél óra múlva a kérdő tekintetek váltották fel: „Jó-jó… de meddig maradnak?”
A nap nem ígérkezett könnyűnek. Hajnalok hajnalán indultunk, este pedig már egy kis csallóközi faluban voltunk meghívva egy vadászbálba – nem sok időnk maradt kerülőkre vagy csúszásra. Ezért is előre jeleztük – életünkben először –, hogy a terítéket kivételesen nem tudjuk megvárni. A helyszínen gyors, ám rendkívül korrekt eligazítást kaptunk. Innen egy harminc-egynéhány éves Suzukival vittek fel minket az első hajtás kiindulópontjához. Hajtótársunk, egy fiatal helyi vadász rutinos mozdulatokkal kormányozta a koros járművet a szerpentin-szerűen kanyargó erdei úton. A többiek – nagyjából tucatnyian – szalmabálákra kuporodva követték a traktor vontatta pótkocsin. Más kutya aznap nem is volt velünk; vezetőnk jagdjai otthon maradtak, így az öt erdélyi kopóra hárult a munka oroszlánrésze.
Pillanatkép az első felvonásból (Fotó: Bödők Gergely)
A visszatérők – Zengő, Mesi és Zete (Fotó: Bödők Gergely)
Az első hajtás kifejezetten nehéz terepen zajlott. Meredek, havas domboldalakon kellett fel-le kapaszkodni, az elején és közepén szedres, sűrű részekkel tarkítva. A behavazott bozót azonban – bármilyen furcsán hangzik – valamivel engedékenyebb volt; néha háttal előre csúszva, néha négykézláb mászva, de lehetett rajta haladni. Vadból keveset láttunk, hajtótársunk is csak néhány disznót és egy szarvast vett észre. A kopók időnként felcsaholtak, űztek is, a távolból pedig szórványos lövések visszhangja szűrődött át. A hajtás végére jólesett megállni, és kicsit megpihenni a sok meredek után.
Alant valami történik (Fotó: Bödők Gergely)
A második hajtásra a „napos oldalon” került sor, ahol a hó már csak foltokban tartotta magát, viszont az előző napok esőzése miatt minden csupa sár volt. Közel egy órát vártunk az indulásra. A kopókat betettük melegedni az autóba, egyik hajtótársunk pedig – saját kesztyűjét feláldozva – tüzet rakott. Mi inkább mozgással próbáltuk visszahozni az érzést a lábujjainkba.
„Harcosok” (Fotó: Bödők Gergely)
Az úton a sár az úr (Fotó: Bödők Gergely)
A második hajtás első szakasza egy hosszú, csúszós emelkedő megmászásával indult. A meredekség miatt sokszor csak oldalazva lehetett közlekedni. A kopók gyakran felbukkantak, ellenőriztek minket, majd tettek még egy kört. Ha nagyon elmaradtak, néhány perc alatt visszaértek. A vadászok lőttek is néhányszor, de mi hajtást most sem láttunk, csak hallottuk a dombok mögött. A végén egy fiatalos bükkös átfésülése következett – itt már nem a sűrű, hanem a ragadós sár volt az igazi ellenfél. Mire a hajtás befejeződött, a kutyák ismét mellettünk gyűltek össze. A pórázra tett kopókkal aztán még hátravolt az út vissza az „alaptáborba”, a sáros, kacskaringós ösvényen. Ott gyorsan elláttuk őket élelemmel, vízzel, majd beengedve az autóba mind az öten azonnal elterültek aludni.
Kaptató(k) (Fotó: Bödők Gergely)
Tudomásunk szerint tizenegy vad esett aznap – nagyjából ennyit szokott adni ez a terület. A társaság kifejezetten szimpatikus volt, a szervezés pedig példás. Örülünk, hogy az idényben még számolnak velünk. A terület nem „vénnek való”, az biztos – sőt, állítólag még ennél is keményebb helyek vannak a közelben –, de mi szeretjük, ha próbára tesznek.
Az utolsó szakasz (Fotó: Bödők Gergely)
A hajtás után siettünk vissza a fővárosba, hogy a kopókat átadjuk Tibinek, majd innen autóztunk tovább a Csallóközbe. Felénk is nagy hó fogadott, Dongó, Cohárd és Zete pedig azonnal birtokba vették a birkabőr szőnyeget. Ránk egy gyors zuhany és egy remek táncos este várt rokonokkal és barátokkal. Mire hajnali háromkor hazaértünk, egyikünket sem kellett ringatni…
A hajtás vége (Fotó: Bödők Gergely)
