Kalmár Csaba
Ezerarcú Kikötő az erdélyi kopók szerelmesével
Mikor kicsi volt, cowboy akart lenni, aztán meg kosárlabdázó (láttunk már ilyet: kicsi a bors, de erős!) – gyermeki rajongással az Orlando Magic amerikai sztárcsapat egyik játékosáért. Ülünk Pesten, a nagy múltra visszatekintő Centrálban: titkon azt remélem, épp Ignotus egykori helyén terpeszkedem. A pincér készségesen és cinkos mosollyal válaszolgat a monarchiabeli Esterházy-torta receptúráját puhatoló kérdésekre, majd térül-fordul, s máris asztalunkon a legendás cukrászsütemény. „Vágjunk bele” – ragyog fel Bödők Gergely szeme, miután megkóstolja, elégedetten az elvárt ízekkel. Háromgyermekes családapa, nagyvadas terelővadászatokon kopós hajtó, és a komáromi Kikötő »révésze«. Mindemellett történész, akit kíváncsisága már a kezdetekkor hajtott a komfortzónák tágítására, átugrására.
A hivatás
„Van olyan történész, aki magát csak és kizárólag a tudományos kutatásnak és a szakmai konferenciáknak szenteli. Ez nagyon komoly elköteleződést, végtelen szorgalmat igényel, egy egész életre szóló kapcsolódást a tudományhoz. Noha volt ebben részem, magamat nem ebbe a kategóriába sorolom. Még úgy sem, hogy ha kutatok vagy éppen beszippant egy téma, akkor sokáig nagyon bele tudok veszni. Ugyanakkor otthonról hozok egy jó értelemben vett népnevelői attitűdöt, az ismeretterjesztés iránti elköteleződést. Édesapám csillagász volt: előadások százait tartotta, nyári táborokat szervezett, publikált, és általa jómagam is nagyon széles körben ismerkedtem meg sokféle köztiszteletnek örvendő személyekkel is”
Bödők Gergely (Fotó: Tóth Attila (ProFoto))
– közelít Gergely, amikor arról kérdezem, eljött-e az ideje, hogy másként gondoljunk erre a – sztereotípiáktól sem mentes – történészi hivatásra. Ismeretségünk Komárom egyik meghatározó helyén, a Rév – Magyar Kultúra Háza pinceklubjában indult, amikor a történész éppen Földes László Hobót faggatta életútjáról.
„A történész nem csak végzettség. Számomra az, aki rendelkezik eredeti látás- és gondolkodásmóddal is, sok helyről tájékozódik, a forrásokat a szakma szabályainak betartásával használja, szabatosan fogalmaz, jól adja elő a mondanivalóját, és, ami az egyik legfontosabb: képes valami újat hozzátenni az ismeretekhez. Ugyanilyen fontosnak gondolom, hogy ne politikai megrendelésre dolgozzon.”
Gergelynek sem jött azonnal a „megvilágosodás”. Már gyermekkorában is nagyon szerette a történelmet, több kedves tanára terelgette e tudomány felé. Érettségit követően elkezdte az egyetemet Budapesten, de saját bevallása szerint csak harmadévesként tört rá az igazi felismerés: történész akar lenni.
A révkomáromi Kikötő–Polgári Szalonban Fa Nándor hajóépítővel, óceáni szólóvitorlázóval (Fotó: Stefankovics József (fotojako.sk))
„Szerencsém volt, mert az egyetem mellett Eötvös Collegista is lehettem, ahol külön szemináriumaink voltak kiváló előadóktól, és az ELTÉ-n is minden évben volt néhány meghatározó tanárom. Legnagyobb hatással rám Romsics Ignác órái voltak. Első évesen cipeltek el az akadémiai székfoglalójára: lebilincselt a stílusa, az eleganciája és az, hogy komoly témákról tudott bámulatos közérthetőséggel értekezni. Még csak másodéves egyetemi hallgató voltam, amikor részt vettem egy szemináriumán, ami negyedéveseknek szólt. Sok minden volt, amivel nem voltam még tisztában, hozzá legendásan sokat kellett olvasni is, de a kurzust mégis sikeresen elvégeztem. A jegybeíráskor azt mondta, hogy látja a szememen, hogy lesz belőlem valaki. Később ő lett a témavezetőm, akit követtem aztán Egerbe is, ahol azután doktoráltam.”
Kikötő – Polgári szalon
„Többször voltam a Komáromi szalonban nézőként, két alkalommal felkértek egy beszélgetés levezetésére is. Nagyon tetszett, hogy a témáik mindig nagy közérdeklődésnek örvendtek és nagyon széles spektrumot fogtak át. Számomra is szívfájdalom volt, amikor hat év után befejezték”
– ismerem meg a Bödők Gergely által megálmodott és életre hívott Kikötő – Polgári szalon ötletének előzményeit. Gergely csallóközi fiú, büszke a származására, elmondja, hogy bár Budapestre sodorta őt az élet – itt telepedett le, itt alapított családot, él egy társasház két és félszobás lakásában –, igazán idehaza, Gelléren érzi otthon magát.
Zacher Gábor főorvossal, toxikológussal a „Kikötőben” (Fotó: Stefankovics József (fotojako.sk))
„A Kikötő, úgy érzem, egyfajta törlesztés a részemről, hogy adjak valamit az otthon maradottaknak. Hogy miért Kikötő? Komáromban adta magát ez az elnevezés. A Duna és a Vág összefolyásánál fekszik. Egy kikötőben eleve sok hajó megfordul, vele mindenféle gondolkodású emberek, akik színt hoznak magukkal. Van ott csapszék is, és tere a különböző nézeteknek, értelmes disputának. A 2018 őszén indult Kikötő népszerűsége töretlen és egyre növekszik az igény az általunk szervezett beszélgetésekre.”
Nézek Gergely szemébe, és szinte látom rohamos gyorsasággal cikázni gondolatait, ahogy fejben sorra veszi a szalon eddigi vendégeit.
„Sokféle gondolatnak szeretnék teret adni, de azért a saját érdeklődési köröm határozza meg a főcsapást. Az fontos, hogy a Kikötő ne legyen beskatulyázható! Haladjuk meg a lecsupaszított értelemben vett jobb- és baloldaliságot, és legalább másfél órára tegyük félre a politikai oldalakat, sőt akár magát a politikát is! Azzal nincs bajom, ha a meghívott vendég politikai nézetei kiderülnek, de direkten nem politizálok. Az elmúlt években a politika úgyis beleterpeszkedik mindenbe és mindenhova, ha akarjuk, ha nem. Szerencsére az egyensúlytartás jól működik: a Kikötőben egymást követően kitűnően megfér a konzervatív, a liberális és a baloldali világnézet is – ha ezt a primitív szamárvezetőt vesszük alapul. Sokat kaptam magam is a Kikötőtől, a készülések során sok újat olvasok, számos vendégem esetében pedig zavarba ejtő a közvetlenségük, vagy épp a nagyvonalúságuk. Sok mindenkire emlékszem jó szívvel. Ott van például Kudlik Júlia: választékos fogalmazása, a szeretet, ami áradt belőle, lenyűgözött. Hiteles volt, ahogyan Fa Nándor is, aki ötször megkerülte a Horn-fokot, hogy aztán kikössön nálunk, Komáromban. Üdítő és pezsdítő volt hallgatni hús-vér kalandjait ma, amikor már mindent a kütyük határoznak meg, az internet meg az információ-áramlás. Nagyon szerettem Sándor Györggyel, Jordán Ferenccel és Mácsai Pállal is beszélgetni. Berecz András pedig mindig szívügyem, nem is először volt nálunk. Igazi »ínyencség« volt Vecsei H. Miklós is, aki fiatal kora ellenére igazán komoly gondolkodó.”
A Kopóvilág kezdőoldala (Fotó: https://kopovilag.hu)
Az erdélyi kopó szerelmese
Kevesen gondolnák, hogy Gergely életének van egy olyan szegmense, ami évek óta meghatározza a mindennapjait, sőt, mára életformájává is vált. 2017-ben lett először erdélyi kopója. A sok törődést igénylő kölyök rendszerességet hozott az életébe. Az erdélyi kopó szerelmese lett, első látásra.
„Dongó, a rangidős kopónk, nemsokára hétéves. Mellette még két kanunk van, Cohárd és Zete. Három kisfiunk mellett így másik három »pasas«is van a családunkban. Ezt menedzselni feszes időbeosztást igényel: míg a család ébredezik, én már a Városligetben kutyázom. Hetedik éve tart, de ez egy el nem múló szerelem! Elkezdtem a fajta történelmével is foglalkozni, ami tele van izgalommal, és ez magával hozta a magyar vadászati kultúra páratlan hagyományának kutatását is. Már volt kopóm, amikor rádöbbentem, hogy anyai ágon nemcsak a református lelkészség szállt »apáról fiúra«, hanem a vadászat hagyománya is. Novembertől január végéig járok a kopóimmal vadászatokra, ami, hiszem, hogy nem sport, hanem életforma. Az erdélyi kopóim révén lett belőlem kutyás hajtó!”
Az erdélyi kopóival – Dongóval, Cohárddal és Zetével – a Hajógyári-szigeten (Fotó: Mátrai Dávid)
Gergelyben itt is előjött az ismeretterjesztés iránti vágy. Hosszas előkészületek után nyáron hozták létre feleségével Kopóvilág című honlapjukat, amelyen a fajta jellegzetességeiről, múltjáról, természetéről és a kutyás mindennapokról is olvashatunk, de az oldalon vadászati- és kiállításbeszámolókat, cikkeket, valamint blogot is találunk.
A család a Városligetben (Fotó: Mátrai Dávid)
