Nem minden kutya illik minden emberhez – de vannak találkozások, amik sorsszerűek. Az erdélyi kopó közelsége, természete és csendes bölcse...
Interjúk / Riportok
Az elmúlt években több alkalommal is lehetőségünk volt az erdélyi kopóval és a kopózással kapcsolatban különböző fórumokon megszólalni, valamint a kopós szenvedélyünkről és életformánkról nyilatkozni. Ezen az oldalon ezeket az interjúinkat, és a velünk készített riportokat gyűjtöttük össze.
Legújabb bejegyzések a kategóriában: Interjúk / Riportok
A Kopóvilág gondolata már régóta motoszkált bennünk: egy olyan önálló, erdélyi kopós oldal megálmodása, amely a saját elképzeléseink ...
"Kevesen gondolnák, hogy Gergely életének van egy olyan szegmense, ami évek óta meghatározza a mindennapjait, sőt, mára életformájává is v...
A rendszerváltás igazán pozitív változást hozott ezen különleges szépségű és képességű vadászkutyák életébe, hiszen mint arra Böd...
Az erdélyi kopósokra mintegy a kutyás társadalom egy szubkultúrájára tekinthetünk. A z erdélyi kopó jelenleg 600-700 egyedet számlál Magya...
Dongó, Cohárd és Zete gazdája nem véletlenül kezdett el búvárkodni a máig legkisebb egyedszámú magyar kutyafajta történetében, amely egy...
A 19. század végére az ország közepéről kiszorult a kopó, a Dunántúlon ekkorra el is tűnt, és kezdett kialakulni az ekkor még gyakran dif...
A 19. század második fele, az Osztrák-Magyar Monarchia aztán a vadászattörténet újabb aranykorát hozta el. A polgárosodás eredményeként j...
Négy éve találtam ki, hogy szívesen tartanék kutyát, amiről mindenki próbált lebeszélni. Valaki azért, mert szerinte lakásba egyáltalán ...
A 19. századig a kopó igen elterjedt volt a Kárpát-medencében, de a sokféle elnevezés (erdei, erdélyi, alacsonylábú, vörös, stb.) inkább ...
Legújabb hírek
Erdélyi kopóinkkal új védőmellényeket tesztelünk, amelyek jövő héten már éles bevetésre kerülnek. Emellett kipróbáljuk a hőtartó melegítő mellényt is, amely a hideg napokon, a hajtások közti átállásokkor és a vadászat végén nyújt majd extra védelmet.
A 2025-ös MEKK őszi klubkiállítást szeptember 27-én rendezték meg Kaposváron, ahol közel negyven erdélyi kopó vett részt. A rendezvény jó hangulatú, árnyas ligetben zajlott, a bírálatot pedig Oláh Gábor végezte alapos és korrekt munkával. Két nevezett kutyánk közül Dongó a nyílt osztályban negyedik lett, Zete pedig – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét elnyerte a Felnőtt Klubgyőztes címet. A kiállítás ezúttal is kiváló alkalmat teremtett a találkozásra, beszélgetésre és a fiatal utánpótlás megismerésére.
Dr. Tóth Zoltán (1942–2025) ügyvéd, kinológus, az erdélyi kopó magyarországi meghonosításának úttörője volt. Ő alapította meg az első önálló Erdélyi Kopós Szakosztályt és vezette hosszú éveken át a klubot. Szenvedélyesen kutatta a fajta történetét, számos tanulmánya és publikációja ma is alapműnek számít. Kritikus, de mélyen elhivatott személyiségként egész életét a kopó és a magyar vadászkutyázás szolgálatába állította. Halálával egy korszakos tudású, karizmatikus ember távozott az erdélyi kopós és vadászkutyás közösségből.
Nem minden kutya illik minden emberhez – de vannak találkozások, amik sorsszerűek. Az erdélyi kopó közelsége, természete és csendes bölcsessége képes megváltoztatni azt, ahogyan a világhoz és önmagunkhoz viszonyulunk. Ez az interjú erről a kapcsolódásról, hűségről és felelősségről szól. Az interjúban saját történetünkön keresztül mesélünk arról, hogyan vált az erdélyi kopó az életformánk részévé, és hogyan tanít minket nap mint nap három élőlény jelenléte.
Szeptemberben igazi kopós kalandkörútra indultunk: várak, fesztiválok és egyetemek adtak otthont előadásainknak. Mindenhol lelkes közönség fogadott bennünket, akik nemcsak érdeklődéssel hallgatták a történeteinket, de szívesen ismerkedtek a kopókkal is. Élményekben gazdag hónap áll mögöttünk, és már készülünk az újabb találkozásokra.
A Kopóvilág gondolata már régóta motoszkált bennünk: egy olyan önálló, erdélyi kopós oldal megálmodása, amely a saját elképzeléseink mentén formálódhat. Olyan tér, ahol nemcsak bemutathatjuk ezt az elbűvölő vadászkutyafajtát, hanem saját élményeink, felismeréseink és kutyáink történetei is helyet kapnak. Az oldal egyszerre dokumentál és inspirál, blogbejegyzésekkel, videókkal, kiállítási és vadászati beszámolókkal, valamint a fajta történetébe és jelenébe nyújtott betekintéssel. A cél egyértelmű: élő közösséget építeni és az erdélyi kopó ügyét egyre több emberhez eljuttatni. Úgy tűnik, jó úton járunk: egyre többen találnak ránk – és találnak rá a kopóra is.
Az augusztus eseményekben gazdag volt és örömünkre sikerült többetekkel találkozni az ország különböző városaiban, köztük voltak régebbi ismerősök és teljesen új találkozások is. Lássuk, mi is történt velünk augusztusban.
Solymos Ákos Magyarország 365 kiállításon szereplő képe annyira megtetszett, hogy tavasszal őt is megkerestük egy erdélyi kopós fotózás ötletével. Ákos szinte azonnal igent mondott, csak a megfelelő időre kellett várnunk, valamikor tavasszal. A fotózásra végül csak július közepén került sor, Ákos helyszínválasztása pedig a tatai Angolkertre esett.
Úgy sejtjük, a vadászat legszebb szakaszán járunk: az erdőn egyre inkább úrrá lesz a félhomály, a nap át-átütő sugarai különös hangulatot varázsolnak körénk, az egyre fáradtabb kopók ködöt lehelnek a titkokkal és a fenyvesek fűszeres illatával amúgy is bódítóan sűrű légbe, a mostanra rajtunk is úrrá lévő kimerültéget pedig csak azért sikerül legyűrnünk, mert sejtjük, az erdő sötétségén túl az egésznek vége lesz.
Ha augusztus első hétvégéje, akkor Kőszegi Ostromnapok! Azt gondoltunk, hogy mivel úgy is megyünk a fiúkkal és oda szántuk azt a napot Kőszegre, így a kopókat sem kellene otthon hagyni. Váratlanul gyorsan jött a pozitív válasz, szinte azonnal visszajeleztek a szervezők, hogy szeretettel várnak minket.
Nagy örömünkre, júliusban is volt néhány meghívásunk. A múlt hónap közepén a Klotz Márta szervezésében megvalósult Mátrafüredi Erdei Iskola szokásos nyári vándortáborában jártunk a gyönyörű Mátrában. Két nappal később pedig „komolyabb vizekre eveztünk” és a méltán elismert felvidéki Gombaszögi Nyári táborban beszélhettünk a magyar vadászkutyáink történetéről és szerepéről a mai vadászati kultúrában és gyakorlatban.
Az idény vége felé közeledve különös öröm számunkra, amikor még egyszer – utoljára – lehetőség nyílik részt venni egy klasszikus nagyvadas terelővadászaton. Így volt ez most is: kedvenc Vas vármegyei vadászterületünkön ott lehettünk a vadászidény utolsó hajtásán, ahová ezúttal is kopós barátainknak köszönhetően, egy kisebb, lelkes hajtócsapattal érkeztünk.
Izgalmas hónap áll mögöttünk, a kopók ügyesen vizsgáztak! Minden szervezőnek itt is köszönjük a meghívást, hogy bemutathattuk ezt a látványos hungarikum kutyafajtát.
Tavasszal Ivor Andrea fotográfusnál jártunk a Börzsönyben. Az áprilisi délelőttön készült képekből egy válogatást mutatunk be.
Nagy örömünkre Zete lett a Bugacon megrendezett Karikás Kupa Bajnoka.
Az állatorvosokról. Megmentőinkről. Akikről gyakran elfeledkezünk, pedig nélkülük gyakran elveszettek lennénk.
Szloboda István a hazai utánkereső világ ismert alakja. Mindennapjait kitöltik az alpok-táji tacskókopókkal való foglalkozás és aktív munka. Snoopyval, ahogy a legtöbben ismerik, a Magyar Tacskókopó Klubban bekövetkezett változásokról, a klubéletről, és az elmúlt két és fél év eredményeiről beszélgettünk. Interjúnk a Magyar Vadászlap 2025/3. számában.
2025. január 11-én, reggel fél 8-kor már a vadászház udvarán toporgunk a -7 fokos hidegben. Az eligazításon már túl vagyunk és tudjuk, hogy az első hajtás indulási helyére gyalogosan fogunk eljutni, ami körülbelül másfél kilométerre van a vadászháztól. Számomra megnyugtató, hogy az aznapi terelővadászat hajtási területei a vadászháztól számított 3-4 km-es körzetben került kijelölésre, így a kutyák is remélhetőleg a közelben maradnak.
Előadásunkban a kopó, a kopótartás és a kopózás hagyományának felvillantása mellett kitérünk arra is, hogy mikortól beszélhetünk erdélyi kopóról és bemutatjuk a kopós vadászati mód múltját és napjainkban kevesek által űzött jelenét is. Egyúttal pedig bepillantást engedünk ezzel a hungarikum kutyafajtával való együttélés mindennapjaiba is.
Az előadásban saját példánk és tapasztalataink nyomán azt mutatjuk be, hogy hogyan lehet kiegyensúlyozott erdélyi kopót tartani a fővárosban.
2020 ősze óta működünk együtt a Garminnal, partnerségünket pedig ez év elején, immár a Kopóvilág szervezetünkkel, ismét megerősítettük.
„Későre jár, ilyenkorra a csillagok – akárha az éjszaka szentjánosbogarai volnának – már fáradhatatlanul szétrajzottak az égbolt koromfekete zubbonyán. A fullatag, kora nyári éjjelen a konyhai lámpa gyér fényénél egyre tompábbak a színek, az öreges, lassúdan forgó ventilátor halk surrogással gyürkőzik a levegő néma mozdulatlanságával és az utolsó fáradt vonatfütty is rég hazasietett a zuglói vasúti töltés mögött ágyazó város neszei közé. A régiek szerint az ilyen órák csendjét vétek elherdálni, mert a gondolat igazi múzsája szégyenlős primadonna, aki sértődékeny is, így pedig, ha nem foglalkoznak illőn vele, képes duzzogva napokra eltűnni. Ezért vagyunk még ébren, és persze azért is, mert megígértük, hogy felidézzük Pista bácsit és mindazt, amire közös történetünkből emlékszünk. Mikor is kezdődött ez a kaland? – próbálunk ezen mélázni, és ahogy a múlt rozoga rokkáján pereg visszafelé a gondolatok selyemfonala az emlékek ajtaján apró kezével bekopogtat a gyermekkorom.”
Új helyen jártunk január 4-én, amikor egy, a Bükk-vidéken szervezett vadászaton vettünk részt, Heves vármegyében. Viszonylag szép számú erdélyi kopós hajtócsapat állt össze nyolc erdélyi kopóval és öt hajtóval. Igazi sűrűséget keveset fogtunk ki, többségében szellősebb szálerdőben és fiatalosban és – tegyük hozzá – festői, behavazott környezetben haladtunk előre. A hó, ha vékony rétegben is megmaradt a középhegységben a földön és a bokrokon, a fehér fátyol különösen üdítő volt a havat évek óta csak ritkán látó hajtó-lelkünknek.
Családunkban három erdélyi kopó van, akikkel több éve aktív résztvevői vagyunk a novembertől-január végéig/február elejéig tartó vadászatoknak. Az elmúlt években a szakmai munka mellett számos technikai kihívás és jogi kérdés merült fel a vadászkutyák kiképzése, gyakorlási lehetőségei, munkavizsgája és munkaversenyeken való részvétele során, így ebben az írásban kifejezetten a vaddisznós kutyákra vonatkozó szabályokat igyekszem áttekinteni és az alábbi kérdésekre választ találni. Lehet-e törvényesen vaddisznós kertben gyakorolni, kutyát kiképezni? Kötelező-e VAV igazolvány vagy munkavizsga a hajtókutyáknak? Szabad-e éles vadászaton kutyás munkavizsgát, munkaversenyt tartani? Szabad-e mindezekről fotót vagy videót készíteni és azt közzétenni?
A társas vadászat eredményességéhez nagyban hozzájárul a vadászok, a hajtók és a vad felkutatására, űzésére és állítására használt vadászkutyák közös munkája, szervezettsége, fegyelme és kooperációja. A hajtók között külön is fontosak a kutyások. Vitán felül áll, hogy a jól dolgozó, tapasztalt vadászkutyákkal a vadászat nemcsak hangulatosabb, de jóval eredményesebb is. A fajta szerelmeseként, erdélyi kopóinkkal már hatodik éve járunk hajtásokra és terelővadászatokra. Az alábbiakban a hajtókra és a vadászkutyásokra vonatkozó etikai normák, íratlan szabályok és hagyományok mellett az elmúlt években gyűlt gyakorlati tapasztalatainkat, észrevételeinket és tanácsainkat összegezzük.
„Kevesen gondolnák, hogy Gergely életének van egy olyan szegmense, ami évek óta meghatározza a mindennapjait, sőt, mára életformájává is vált. 2017-ben lett először erdélyi kopója. A sok törődést igénylő kölyök rendszerességet hozott az életébe. Az erdélyi kopó szerelmese lett, első látásra.”
Ehhez az őrségi vadásztársasághoz már évek óta járunk, mindig nagy örömmel. Mostanra – kis túlzással – már betéve tudjuk a vadászatvezető határozott, ugyanakkor a humort sem nélkülöző szakszerű eligazítását is. A hajtók között is rengeteg az ismerős, igazi tisztességes őrségi emberek, a terület szép és vadakban bővelkedő, a hajtás pedig mindig fegyelmezett és precíz.
A Visszatérő! … cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, végre az első vadászati élményem, kutyás hajtóként, méghozzá vadi új terepen a Tisza mellett. Szerencsémre egy klasszikus vaddisznóhajtáson vehettünk részt az Alföldön.
A múlt hétvégén az Őrségben indítottuk el az idei vadászidényt. Két éve jártunk itt utoljára, ezért is örültünk a visszatérésnek és az ismerős arcoknak. Minden hajtás előtt izgatottak vagyunk, gyakran ettől aludni is alig tudunk, de az idénykezdő vadászat izgalma ezen is túltesz. Már ahogy a felszerelést elkezdjük összeválogatni és pakolni, a kopóink is alig bírnak magukkal.
Hajtásba mentek a fiúk, de aki otthon maradt ……?
Mit érez és mit gondol egy feleség, aki vadászatról várja haza a hajtó férjét és a 3 erdélyi kopóját.
Arról, ahogy indul a napunk. A monotóniáról és ennek elviseléséről. Élményekről, közös napkezdetről és együttlélegzésről.
Általában a vadászkutyákat a saját gazdájuk vezeti fel, de gyakori az is, hogy profi felvezető (ún. handler) fut körbe a ringben a kutyával és mutatja be a versenyzőt a bírónak. Egy világkiállításon való részvétel nyitott bárki számára, azonban annak költségei és tétje miatt általában nemzeti-, fajtagyőztes vagy többszörös kiállítási győztesi címmel rendelkező kutyák érkeznek ide. A mi versenynapunkon mindössze 3 erdélyi kopó versenyző volt: Romániából Vlad Oana erdélyi kopója (szuka), és Magyarországról Vértesfia Uszka (szuka), valamint Vértesfia Ugod „Zete” (kan), (az utóbbi két kopó alomtestvérek).
Az erdélyi kopó és a kopótartás népszerűsítése a Karcagi Nagykun Vadásztársaság jublileumi emlékülésen és vadásznapján, Karcagon.
A rendszerváltás igazán pozitív változást hozott ezen különleges szépségű és képességű vadászkutyák életébe, hiszen mint arra Bödők Gergely rámutatott, ez idő tájt felértékelődött minden, ami Erdéllyel volt kapcsolatos. 2012-ben az erdélyi kopó Magyar Értéktárba sorolt fajta lett, majd 2017-ben a hungarikumok közé is bekerült – a többi magyar kutyafajtával egyetemben.
Ugyan szemergett az eső, de ez nem szegte kedvünket és ha már volt lehetőségünk, elmentünk mi is egyet a fiúkkal gyakorolni.
Az erdélyi kopósokra mintegy a kutyás társadalom egy szubkultúrájára tekinthetünk. A z erdélyi kopó jelenleg 600-700 egyedet számlál Magyarországon, és körülbelül ugyanennyit Erdélyben. Világszerte körülbelül 1400-1700 példányt tartanak számon. Ezen adatok alapján még mindig a legkisebb egyedszámú magyar fajta. Ezzel a fő probléma a genetikai sokszínűség biztosítása a tenyésztés során. Ám az állomány stabil, nem veszélyezteti a kihalás.
A vadásztársaság két hosszú hajtást tervezett, négy megállóval és átcsoportosulással. A terep végig viszonylag sík volt, de a víz sok bosszúságot okozott. Egy óra múlva már mindenki el volt ázva, a bokrokról is a nedvesség minden repedésbe utat talált és a hajtás nagy része cuppogó sárban, néhol pedig bokáig (másutt térdig) érő vizes, zsombékos talajon zajlott döntően erdei fenyős, fiatalos és bokros területen.
Az idő alkalomhoz kiválónak ígérkezett. A korareggeli fél nyolcas gyülekezőkör – 9 fok volt, ez csökkent délutánra fokozatosan – 1, – 2 fok körülire. Erre a napra három hajtás volt tervezve, amelyekből az első kettő volt igazán hosszú.
Az időjárás kedvező volt, az eső nem esett, a hajnali nulla körüli hőmérséklet, délre 5-6 fokra emelkedett. Nagy volt viszont a sár, ami az erre a napra tervezett két hajtás alatt különösen az emelkedőkön való lejövetel és a dombok megmászásánál okozott a hajtóknak nehézséget.
Zetét mindhárom nap neveztük a szokásos őszi, háromnapos komáromi CACIB-versenyen.
Amióta vannak kopóink, minden nap hajnali hat körül kelünk és vagy gyalog, vagy kerékpáron megyünk a Városligetbe, esetleg autóval a Hajógyári-Szigetre. Legtöbbször a felkelő nap sugarai már kint érnek minket a harmatos zöldben. Persze nem állítjuk, hogy néha nem vagyunk reménytelenül nyűgösek és álmosak, és nem igazán értjük, hogy egész pontosan mit is keresünk a szakadó esőben ázva (valahol a Sziget-spiccen, vagy a Vajdahunyad vár tövében), mégis, újra és újra nekivágunk.
A hétvégén Zetével (Vértesfia Ugod) ismét ringbe szálltunk a budapesti Grand Prix Winner Show-n és első nyílt osztályos versenyén
„A terep változatos, helyenként nagyon sűrű, csipkebokros vegyeserdő volt. A kopók, amint leoldottuk őket, rögtön elnyargaltak, Lóránt barátunk fél óra múlva hívott, hogy az ő kopójával együtt már hajtottak is egy nagyobb disznót és jelezte, hogy farkasnyomokat is találtak. Utóbbiaknak végül nemcsak a nyomait látták: a vadászok 7 farkast számoltak össze a hajtásból kiszaladni és több medvét.”
2023. április 1-jén a Magyar Tacskókopó Klub rendezett vaddisznóhajtó versenyt, Nagyatádon.
RÖGTÖN BELESZERETTEM , amint először láttam. Szőrösebb volt a többinél, szomorkás szemei voltak, és azon kaptuk magunkat, hogy néhány nap alatt sikerrel pótolja azt az űrt, amit a kicsi Dió hagyott maga után.
A szokásos, reggeli fél 8-as találkozó után kisbusszal szállítottak minket az első hajtás helyszínére. Az elmúlt két nap esőzéseit követően az idő ezen a napin igazi téli hideg volt, egész nap 0 és 1 fok közötti ingadozással, így a hajtott területen megállt vizek vékony jéghártyával voltak fedve, az egész napos szél miatt viszont még kellemetlenebbnek tűnt a hőmérséklet.
Erdélyig mentünk a múlt hétvégén a hóért, pedig elég lett volna csak a Pilisbe mennünk.
Jó kopó az, amit a hajtók és a vadászok dicsérnek – mondta előzetesen Lóránt. Sőt, ahogy a helyi legidősebb vadász fogalmazott: „A jó kopó olyan, hogy „tedd a sebre s’ meggyógyul!”
Viszonylag ritkán éltünk a lehetőséggel, hogy egymást követő napokon vegyünk részt hajtásokon, tegnap viszont újra sort kerítettünk rá. Tudván tudjuk, ilyenkor a fáradtság miatti kockázat nagyobb, viszont – tisztán éreztük – a hétköznapokból való többnapos kiszakadás okán még jobban átjárja az embert és a kopókat mindaz a misztérium, amit az egész vadászat jelent.
Rejtő Jenő állítólagos utolsó mondatát kölcsönözve a „kényszerű” karácsonyi sziesztát követően folytattuk a hajtó-szezonunkat – ezúttal ismét a Vas megyei Hosszúperesztegen járva a helyi erdészet szervezte terelővadászaton. Legutóbb is jó szervezés és jó hangulat fogadott minket, amiben most sem kellett csalódnunk.
A kopók nagyokat nyargaltak, sokat hallottuk ahogy messze előttünk dolgoztak és láthattuk őket akcióban is, nekik is nagy részük volt abban, hogy a fegyverek hangja olyan sokszor szólalt meg a nap során.
Erre a napra 2 hajtást terveztek, de opcionálisan hárommal számoltak – ha lesz még rá idő/kedv/igény a vadászaton résztvevők részéről – és volt is. Hajnalban volt a találkozó, a vadászathoz abszolút ideális igazi -3 fokos zimankóban, az idő pedig csak dél körülre melegedett fagypont fölé, igaz a napsütésnek köszönhetően ez némileg többnek tűnt.
A dámvadairól és vaddisznóállományáról messze földön ismert területre régóta járnak külföldi bérvadászok – ezúttal a helyi vadásztársaság által már jól ismert visszajáró vendégek jöttek Ausztriából.
A társaság négy hajtást tervezett erre a napra. Az elsőben zömmel magasra nyúló vizes és sűrű aranyvesszőn küzdötték át magukat a hajtók és a kutyák. A haladást nemegyszer ebben a sűrű növényzetben a csúszós, kidőlt fák nehezítették.
Az első két hajtás során időnként valóban festővászonra kívánkozó terepen haladtunk, bükkösben és tölgyerdőben, de tudtuk, hogy a gyönyörű Zala most sem adja majd ingyen magát. Előző nap éjjel esett, így gyakran bokáig jártunk a sárban, a hőmérséklet a nap során melegedett a hajnali 2 fokról koradélutánra 6-7 fokra.
„Az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállításra készülve merült fel az igény a kiállításon az erdélyi kopó bemutatására is. Hosszas keresést követően sikerült csak a fajtából két példányt fellelni és Magyarországra szállítani. A fajta hazai újratenyésztése a Máramaros környékéről a Fővárosi Állat-és Növénykertbe került kutyapár – utóbb „Állatkertiként” jelölt – Mózsi és Réka – érkezésével indult, akik a hazai erdélyi kopó állomány ősének számítanak. A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (az FCI) 1966-ban hivatalosan a kilencedik magyar kutyafajtaként ismerte el az erdélyi kopót és ugyanebben az évben került sor a fajtastandard megalkotására, 1969-ben pedig a törzskönyvezés elindítására.”
Így érkezett azután az életünkbe Kunhegyesről Dongó. Az erdélyi kopó színe döntően fekete-cser némi fehér jeggyel a pofa, a mellkastájékon, esetleg a végtagokon, vagy a farvégen, Dongó viszont kizárólag fekete és cserbarna, ezért nevét felénk a Csallóközben is (ahonnan származom és ahol felnőttem) előforduló fekete és világos sávokkal „borított” földi poszméhről adtam neki.
Dongó, Cohárd és Zete gazdája nem véletlenül kezdett el búvárkodni a máig legkisebb egyedszámú magyar kutyafajta történetében, amely egyszer már majdnem kihalt, sőt, bizonyos legendák szerint Ceaușescu egyenesen kilövési parancsot adott rájuk. Miközben a történész ennek a témának is a nyomába eredt, a magyar vadászatok színes történetét is elkezdte kutatni, ahogy beleásta magát az állatok, ezen belül is a kutyák háborúban betöltött megdöbbentően sokrétű feladatainak históriájába is.
Igyekszünk hasznosan eltölteni az időt. Ha már egész nyáron itt vagyunk, rendszeresen bolyongunk a kopókkal.
Tegnap délelőtt a Magyarországi Erdélyi Kopó Klub jó hangulatú erdélyi kopós reklámfilmforgatásán jártunk.
Május 8-án, vasárnap Nagyatádon voltunk 3 fázisos munkaversenyen, ahol Dongó kutyánk a összesítésben II. helyen végzett
Vonszalékmunka-gyakorlás és kora esti barangolás a Mogyoródi-patak mentén.
Akiket érdekel a vadászat története, azoknak lehet érdekes a Mezőgazdasági Múzeum Vadászat és vadászfegyverek Magyarországon című – holnap (április 3-án) záruló (!) – időszaki kiállítása!
A 19. század végére az ország közepéről kiszorult a kopó, a Dunántúlon ekkorra el is tűnt, és kezdett kialakulni az ekkor még gyakran differenciálatlan erdélyi kopó, amit különösen az erdélyi hegyvidéki környezetben használtak. Nem voltak már olyan sűrű erdők ezeken a területeken, mint korábban – emelte ki Bödők Gergely, aki szerint további érdekesség, hogy a politikai történések a kutya történetére is rányomták a bélyegüket. Trianon miatt ugyanis eltűntek azok a területek – a békeszerződés területi döntései miatt – ahol a kopózás intenzíven ment. Így Erdély, vagy a Felvidék sűrű, nehezen járható erdejei, a szomszédos országokhoz kerültek.
Múlt szombaton Króner György barátunkkal ismét Csákánydoroszlón vettünk részt terelővadászaton a helyi vadásztársaság jóvoltából. Az eseményen mintegy 20 vendégvadász, 25 hajtó és körülbelül 13-14 kutya vett részt.
A 19. század második fele, az Osztrák-Magyar Monarchia aztán a vadászattörténet újabb aranykorát hozta el. A polgárosodás eredményeként jelent meg a hangsúlyos igény arra, hogy ne csak az arisztokrácia és a vagyonosabb kasztok vadászhassanak. Ez az időszak alapozza meg a polgári vadászatot, aminek köszönhetően a szélesebb közvélemény, a középosztály tanultabb és módosabb rétegei előtt is kinyílt ez a világ – emelte ki Bödők Gergely.
A leghosszabb, harmadik hajtás során a tolnai dombság minden szépségét láthattuk, miközben a kutyák hosszan előttünk az egyik dombról a másikra hajtották a vadakat. Igazi kopónak való vidék volt – talán az eddigi legszebb, ahol eddig hajtottunk.
Pilinkéző hóesésben vette kezdetét a hajtás a tegnapi pankaszi terelővadászaton. Az eseményen – amelyre Króner Gyuri barátommal érkeztünk – népes hajtósereg (43 fő) és nagyszámú kutya vett részt (mintegy húsz terrier, köztük jagdok, zömmel welsh terrierek, néhány beagle és foxi).
Kopós hajtóként azonban a legnagyobb öröm, hogy a kopók remekül dolgoztak, a munkájukat többen megdícsérték és Diana kegyéből ezúttal is elkerült a minket sérülés.
Plájász Dongó majdnem 31 km-t, Transylvanian Black Symphony Cohárd pedig majd’ 32 km-teljesített. A fagyos föld ugyan kicsit nyomot hagyott a talpukon, de más bajuk nem esett.
Ritkán sikerül kivételesen örömtelire az év vége – most igen! Nagyon büszkék vagyunk a kopóinkra, akik aktív vadászkutyaként az év végi kiállításokon is kiválóan szerepeltek.
A Szépművészeti Múzeum Vadászat a reneszánsz idején című időszaki kiállításán Augustin Hirschvogel (1503–1553) közel félszáz, vadászati témájú rajzát láthatjuk, a bemutatott grafikákon pedig a XVI. században használt agarak, szelindekek(?) és kopók is megjelennek.
Négy éve találtam ki, hogy szívesen tartanék kutyát, amiről mindenki próbált lebeszélni. Valaki azért, mert szerinte lakásba egyáltalán nem való állat, egyébként is először érezzen kisgyerek a családba, más szerint pedig bohémeknek egyáltalán nem szabad kutyát tartani. Valamiért mégis kitartottam. Mindenképpen magyar fajtát szerettem volna, lehetőleg nem túl nagy termetűt és nem túl hosszú szőrűt. Kisebb keresgélés után bukkantam rá az erdélyi kopóra, a fajtába pedig nagyon rövid idő alatt – nincs rá jobb szó: beleszerettem.
Sérülés nélkül túl vagyunk az idei első kopós vadászaton. Az első hajtás zömmel kutya- és emberpróbáló szederindán vezetett keresztül, a második közben viszont már gyönyörködni is lehetett az Őrség festői szépségében is.
A 19. századig a kopó igen elterjedt volt a Kárpát-medencében, de a sokféle elnevezés (erdei, erdélyi, alacsonylábú, vörös, stb.) inkább fajtacsaládra, mint fajtára utal. Törzskönyvezése a múlt század elején kezdődött, de a világháborúk korszaka, és egy 1947-ben hozott romániai rendelet, ami (az agárral együtt) kiirtandó dúvadnak minősítette, szinte halálra ítélte a kopót, mint fajtát. 1966-ban az FCI hivatalosan is elismerte a kopót a kilencedik magyar kutyafajtaként.