Általában a vadászkutyákat a saját gazdájuk vezeti fel, de gyakori az is, hogy profi felvezető (ún. handler) fut körbe a ringben a kutyával ...
Kiállítás beszámolók
A kívülállók számára a kutyatartók sokszínű világa leginkább a kutyák küllemét értékelő kutyakiállításokon mutatkozik meg. Ezen az oldalon, a dogshow-k világába betekintést nyújtva, az erdélyi kopóink kiállításokon való szerepléseiről és eredményeiről szóló írásainkat olvashatják.
Legújabb bejegyzések a kategóriában: Kiállítás beszámolók
Legújabb hírek
A Visszatérő! … cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, végre az első vadászati élményem, kutyás hajtóként, méghozzá vadi új terepen a Tisza mellett. Szerencsémre egy klasszikus vaddisznóhajtáson vehettünk részt az Alföldön. Részletek a blogban:)
A múlt hétvégén az Őrségben indítottuk el az idei vadászidényt. Két éve jártunk itt utoljára, ezért is örültünk a visszatérésnek és az ismerős arcoknak. Minden hajtás előtt izgatottak vagyunk, gyakran ettől aludni is alig tudunk, de az idénykezdő vadászat izgalma ezen is túltesz. Már ahogy a felszerelést elkezdjük összeválogatni és pakolni, a kopóink is alig bírnak magukkal.
Hajtásba mentek a fiúk, de aki otthon maradt ……?
Mit érez és mit gondol egy feleség, aki vadászatról várja haza a hajtó férjét és a 3 erdélyi kopóját.
Arról, ahogy indul a napunk. A monotóniáról és ennek elviseléséről. Élményekről, közös napkezdetről és együttlélegzésről.
Általában a vadászkutyákat a saját gazdájuk vezeti fel, de gyakori az is, hogy profi felvezető (ún. handler) fut körbe a ringben a kutyával és mutatja be a versenyzőt a bírónak. Egy világkiállításon való részvétel nyitott bárki számára, azonban annak költségei és tétje miatt általában nemzeti-, fajtagyőztes vagy többszörös kiállítási győztesi címmel rendelkező kutyák érkeznek ide. A mi versenynapunkon mindössze 3 erdélyi kopó versenyző volt: Romániából Vlad Oana erdélyi kopója (szuka), és Magyarországról Vértesfia Uszka (szuka), valamint Vértesfia Ugod „Zete” (kan), (az utóbbi két kopó alomtestvérek).
A rendszerváltás igazán pozitív változást hozott ezen különleges szépségű és képességű vadászkutyák életébe, hiszen mint arra Bödők Gergely rámutatott, ez idő tájt felértékelődött minden, ami Erdéllyel volt kapcsolatos. 2012-ben az erdélyi kopó Magyar Értéktárba sorolt fajta lett, majd 2017-ben a hungarikumok közé is bekerült – a többi magyar kutyafajtával egyetemben.
Az erdélyi kopósokra mintegy a kutyás társadalom egy szubkultúrájára tekinthetünk. A z erdélyi kopó jelenleg 600-700 egyedet számlál Magyarországon, és körülbelül ugyanennyit Erdélyben. Világszerte körülbelül 1400-1700 példányt tartanak számon. Ezen adatok alapján még mindig a legkisebb egyedszámú magyar fajta. Ezzel a fő probléma a genetikai sokszínűség biztosítása a tenyésztés során. Ám az állomány stabil, nem veszélyezteti a kihalás.
Amióta vannak kopóink, minden nap hajnali hat körül kelünk és vagy gyalog, vagy kerékpáron megyünk a Városligetbe, esetleg autóval a Hajógyári-Szigetre. Legtöbbször a felkelő nap sugarai már kint érnek minket a harmatos zöldben. Persze nem állítjuk, hogy néha nem vagyunk reménytelenül nyűgösek és álmosak, és nem igazán értjük, hogy egész pontosan mit is keresünk a szakadó esőben ázva (valahol a Sziget-spiccen, vagy a Vajdahunyad vár tövében), mégis, újra és újra nekivágunk.
„A terep változatos, helyenként nagyon sűrű, csipkebokros vegyeserdő volt. A kopók, amint leoldottuk őket, rögtön elnyargaltak, Lóránt barátunk fél óra múlva hívott, hogy az ő kopójával együtt már hajtottak is egy nagyobb disznót és jelezte, hogy farkasnyomokat is találtak. Utóbbiaknak végül nemcsak a nyomait látták: a vadászok 7 farkast számoltak össze a hajtásból kiszaladni és több medvét.”
„Az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállításra készülve merült fel az igény a kiállításon az erdélyi kopó bemutatására is. Hosszas keresést követően sikerült csak a fajtából két példányt fellelni és Magyarországra szállítani. A fajta hazai újratenyésztése a Máramaros környékéről a Fővárosi Állat-és Növénykertbe került kutyapár – utóbb „Állatkertiként” jelölt – Mózsi és Réka – érkezésével indult, akik a hazai erdélyi kopó állomány ősének számítanak. A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (az FCI) 1966-ban hivatalosan a kilencedik magyar kutyafajtaként ismerte el az erdélyi kopót és ugyanebben az évben került sor a fajtastandard megalkotására, 1969-ben pedig a törzskönyvezés elindítására.”
Így érkezett azután az életünkbe Kunhegyesről Dongó. Az erdélyi kopó színe döntően fekete-cser némi fehér jeggyel a pofa, a mellkastájékon, esetleg a végtagokon, vagy a farvégen, Dongó viszont kizárólag fekete és cserbarna, ezért nevét felénk a Csallóközben is (ahonnan származom és ahol felnőttem) előforduló fekete és világos sávokkal „borított” földi poszméhről adtam neki.
Dongó, Cohárd és Zete gazdája nem véletlenül kezdett el búvárkodni a máig legkisebb egyedszámú magyar kutyafajta történetében, amely egyszer már majdnem kihalt, sőt, bizonyos legendák szerint Ceaușescu egyenesen kilövési parancsot adott rájuk. Miközben a történész ennek a témának is a nyomába eredt, a magyar vadászatok színes történetét is elkezdte kutatni, ahogy beleásta magát az állatok, ezen belül is a kutyák háborúban betöltött megdöbbentően sokrétű feladatainak históriájába is.
A 19. század végére az ország közepéről kiszorult a kopó, a Dunántúlon ekkorra el is tűnt, és kezdett kialakulni az ekkor még gyakran differenciálatlan erdélyi kopó, amit különösen az erdélyi hegyvidéki környezetben használtak. Nem voltak már olyan sűrű erdők ezeken a területeken, mint korábban – emelte ki Bödők Gergely, aki szerint további érdekesség, hogy a politikai történések a kutya történetére is rányomták a bélyegüket. Trianon miatt ugyanis eltűntek azok a területek – a békeszerződés területi döntései miatt – ahol a kopózás intenzíven ment. Így Erdély, vagy a Felvidék sűrű, nehezen járható erdejei, a szomszédos országokhoz kerültek.
A 19. század második fele, az Osztrák-Magyar Monarchia aztán a vadászattörténet újabb aranykorát hozta el. A polgárosodás eredményeként jelent meg a hangsúlyos igény arra, hogy ne csak az arisztokrácia és a vagyonosabb kasztok vadászhassanak. Ez az időszak alapozza meg a polgári vadászatot, aminek köszönhetően a szélesebb közvélemény, a középosztály tanultabb és módosabb rétegei előtt is kinyílt ez a világ – emelte ki Bödők Gergely.
Négy éve találtam ki, hogy szívesen tartanék kutyát, amiről mindenki próbált lebeszélni. Valaki azért, mert szerinte lakásba egyáltalán nem való állat, egyébként is először érezzen kisgyerek a családba, más szerint pedig bohémeknek egyáltalán nem szabad kutyát tartani. Valamiért mégis kitartottam. Mindenképpen magyar fajtát szerettem volna, lehetőleg nem túl nagy termetűt és nem túl hosszú szőrűt. Kisebb keresgélés után bukkantam rá az erdélyi kopóra, a fajtába pedig nagyon rövid idő alatt – nincs rá jobb szó: beleszerettem.
A 19. századig a kopó igen elterjedt volt a Kárpát-medencében, de a sokféle elnevezés (erdei, erdélyi, alacsonylábú, vörös, stb.) inkább fajtacsaládra, mint fajtára utal. Törzskönyvezése a múlt század elején kezdődött, de a világháborúk korszaka, és egy 1947-ben hozott romániai rendelet, ami (az agárral együtt) kiirtandó dúvadnak minősítette, szinte halálra ítélte a kopót, mint fajtát. 1966-ban az FCI hivatalosan is elismerte a kopót a kilencedik magyar kutyafajtaként.